Gyermelyi: közép-európai hegemóniára gyúr a volt tsz-melléküzemág

Annyi tésztát gyárthatnak a most bővített Gyermelyi tésztagyárban, amennyiből egész Magyarországot el lehetne látni tésztával. Egy volt tsz-melléküzemág sikersztorija Komárom-Esztergom megyéből.

"Álljanak félre, mert bármikor erre jöhet egy targonca!"

Ez talán a leggyakoribb mondat, amelyet egy magunkfajta laikus hallhat, amikor valamilyen gyártóüzem meglátogatására vetemedik. Most is megkapjuk, azzal együtt, hogy illemtudó targoncákról van szó, amelyek még véletlenül sem lépik át a számukra kijelölt sárga utat, és ha valaki eléjük lépne, biztosan leállnak. Ha pedig nincs éppen dolguk, illedelmesen várakoznak a csomagolóhelyiség sarkában, amíg a számítógép nem szólítja őket.

A Gyermelyi Zrt. tésztagyárának nemrég átadott részlegében vagyunk, ahol nyolc önvezető targonca sorakozik – ha jól körülnézünk, több ilyen járművet láthatunk a csomagoló robotok között, mint ahány dolgozó megfordul itt. És nem csak a targoncák miatt lehet olyan érzésünk, hogy egy kihalt űrállomáson járunk, nem egy magyar tulajdonban levő társaság tésztagyárában. A szomszédos raktárban automata rakodóeszközök emelkednek több emelet magasba, a malomban pedig a kedvünkért kapcsolja fel a villanyt Bokros Gábor, a társaság marketingigazgató-helyettese, hiszen a berendezések üzemeltetéséhez mindössze egy molnár és egy villanyszerelő kell. És ők is a szomszéd malomból, monitoron követik a történéseket.

Azon már igazán nem lepődünk meg, hogy a Komárom-Esztergom megyei puszta közepén, a teljesen zárt épületek között semmi nem utal arra, hogy itt élelmiszergyártás folyik. Még a tojótelepeken is gépek végzik a tyúkok itatását, etetését, és a tojások behúzását is, a tésztagyártásnál pedig attól a pillanattól, hogy a nyers tojások bekerülnek a rendszerbe, az emberek csak a kémlelőablakon keresztül látják, mi történik.

A gyermelyi gépekhez hasonló berendezést utoljára egy franciaországi üzemben láttunk, ahol atomerőművekhez gyártanak turbinákat. Bokros Gábor azt mondja, ilyen méretű tésztagyártó masina Európában is különleges, még a gépet összeállító Bühler számára is sok szempontból teszt a gyermelyi üzem. Maga a gyár is az egyik legnagyobb Közép-Európában, és a mostani fejlesztéssel éppen az volt a cél, hogy régiós szinten is komoly szereplővé váljanak – teszi hozzá a szakember.

Nem bízták a véletlenre: ha teljes kapacitáson működik majd az az üzemrész, amelynek tavaly márciusban rakták le az alapkövét, és ahol most kezdődött meg a próbagyártás, Gyermelyen az eddigi termelés dupláját tudják majd előállítani, évi 65-70 ezer tonna tésztát. Ez annyi, mint Magyarország éves fogyasztása.

A cég piaci részesedése már most is jelentős: a hazánkban eladott tészták 45 százaléka itt, a gyermelyi üzemben készül. Az export tavaly a zrt. 20 milliárd forintot meghaladó árbevételének nagyjából a 10 százalékát adta, a tésztáknak pedig nagyjából az ötöde talált külföldön vevőre. A bővítéstől pedig éppen a kivitel erősödését remélik a tulajdonosok.

A tulajdonosok egyáltalán nem a multivilágból kerültek ki: Gyermelyen a tésztagyártás a helyi tsz melléküzemágaként indult el a hetvenes években, a privatizáció idején pedig a szövetkezeti tagok is tulajdonrészt kaptak, amely ma már 4-5-ezerszeresét éri az akkori névértéknek – mondja Bokros Gábor.

A magyarok nem múló tésztaéhségének köszönhetően valósul meg a mostani beruházás is. Az üzem bővítésére 7,1 milliárdot költött a cég, ehhez 2,4 milliárdot biztosított az állam. És ha már az óriási számoknál tartunk:

  • A cég 8600 hektár földön gazdálkodik, szerződött partnerei további 17 ezer hektárról szállítanak számukra gabonát
  • Évente 23 ezer tonna takarmányt állítanak elő
  • A két malomban összesen évi 140 ezer tonna búzát őrölnek, a magyar piacon 15 százalékos a cég részesedése
  • Saját pékségük 600 tonna lisztet használ fel
  • 540 ezer tyúkot tartanak, amelyek évente 135 millió tojást tojnak, ezzel a cég az első számú tojástermelő az országban. A tojások fele a tésztagyártásba kerül, a másik felét eladják.
  • 283 féle tészta árucikket gyártanak.

Ehhez képest nem csak a csomagolásnál uralják a terepet a robotok, de maga a tésztagyár sem túl népes: a gigantikus gépek környékén egy-két embert látunk. Bokros Gábor azért pontosít: a cég 500 alkalmazottjából nyolcvanan foglalkoznak a tészta gyártásával.

A gépesítés persze csak részben gyorsítja a folyamatot. A tojások feltörésétől számítva a tészták szárítással együtt formától függően 2,5-6 óra alatt készülnek el. A legmacerásabb a spagetti, amelyet 6,5 óra elteltével tudnak csomagolni.

A spagetti nem csak azért rekorder, mert a leglassabban készül el: ez az a tésztaféle, amelyikből a legtöbbet gyártják Gyermelyen. A második a listán a cérnácska, ezt pedig a fodros kocka követi.

A termelés nagy háromnegyedét a tojásos tészták teszik ki ugyan, ám ma már a készülő tészták 21 százaléka durumlisztből készül. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna: még úgy hat éve is azt mondták, Magyarország éghajlata nem alkalmas arra, hogy itt termesszék az olasz tészták alapanyagát adó, fehérjedús gabonát – mondja Bokros Gábor. A fajtanemesítés és a globális felmelegedés azonban besegített, így ma már a Gyermelyi ehhez is Magyarországon termelteti a búzát.

Attól azért még messze vagyunk, hogy tésztanagyhatalom legyen Magyarország: amíg egy magyar évente 6,5 kiló tésztát eszik meg, az olasz átlagfogyasztás 22,5 kiló. Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb tésztagyártói is olaszok. A lista élén a Barilla áll: az olasz családi cég a globális forgalom tizedét adja, árbevétele 3,5 milliárd euró. A Barilla nyomában a Garofalo – igaz, az olasz alapítású, négy éve a spanyol Ebro többségi tulajdonában levő társaság jó messziről követi olasz vetélytársát, piaci részesedése 5 százalék alatt van. A harmadik a De Cecco, szintén Olaszországból, amelynek a bevétele 450 millió euró körül volt 2016-ban – ez a hétszerese a Gyermelyi Zrt.-ének. Utóbbi a remények szerint jócskán megnövekedhet a következő években.

(Forrás: hvg.hu)