Külföldieké lehet a neves magyar élelmiszeripari cég

Egy külföldi érdeklődő egyben vinné el a felszámolás alatt lévő Cerbona Élelmiszeripari Zrt. vagyonát. A társaság 5,7 milliárd forinttal tartozik hitelezőinek. Székesfehérvári és szekszárdi üzemében jelenleg két cég bérgyártást folytat. További létszámleépítések várhatók.

A hétfőn zárult határidőig két pályázat érkezett a hitelezőkkel szemben mintegy 5,7 milliárd forint adósságot felhalmozó Cerbona Élelmiszeripari Zrt. vagyonelemeinek megvásárlására − tájékoztatta lapunkat Ádám Beáta felszámolóbiztos, az Agro-Alba Zrt. vezérigazgatója. Az egyik legnagyobb hazai, részben ma is működő gabonafeldolgozó cég ingatlanait, gépeit és üzletrészeit összesen 5,685 milliárd forintért hirdették meg. Információink szerint többen is érdeklődtek a pályázat iránt, egy külföldi befektető egyben kívánja megvásárolni a cégvagyont. Az értékesítés esélyeit növeli a felszámoló szerint, hogy korszerű, kiváló logisztikai adottságokkal rendelkező üzemekről van szó, ráadásul Székesfehérváron saját vízbázis is rendelkezésre áll. Jövő hét elején derül ki, hogy lesz-e új gazdája a Cerbonának, illetve egyes részeinek, vagy új pályázatot kell kiírni. A céggel szemben 330 hitelező nyújtott be 5,7 milliárd forintnyi követelést. Ebből a jelzáloggal biztosított banki tartozások értéke eléri a 3,7 milliárdot. A felszámolóbiztos elmondta, kezdettől fogva arra törekedtek, hogy a Cerbona működőképességét megőrizzék. Ez nemcsak a dolgozók további foglalkoztatása, a termékek folyamatos piaci jelenléte, hanem a vagyonelemek értékesíthetősége miatt is rendkívül fontos volt.

A felszámoló cégneveket nem kívánt közölni, de jelenleg két társaság folytat bérgyártást a Cerbona székesfehérvári, illetve szekszárdi üzemében, termékei továbbra is piacon vannak. Az egyik gyártó fejlesztéseket is végrehajtott annak érdekében, hogy a korábbiaknál hatékonyabban tudjon termelni. A nyáron még arra is volt esély, hogy a Cerbona röviddel a felszámolási eljárás kezdete után gazdára talál, ám a külföldi vevő akkor nem nyújtott be vételi ajánlatot. Ha az összes vagyonelemet most nem sikerül eladni, a felszámoló tervezi, hogy a jelenleg még nem működő üzemeket, a székesfehérvári tésztagyárat és a malmok többségét újraindítja, amire jó esély van. (A társaságnak Székesfehérváron extrudáló és tésztagyártó üzeme, Dombóváron, Szekszárdon és Enyingen malma, Sárbogárdon és Kápolnásnyéken gabonatárolói vannak.) A társaságnak jelenleg 252, míg a kapcsolódó vállalatainak mintegy 70 dolgozója van (a csődeljárás elindulásakor, tavaly novemberben még összesen 400 főt foglalkoztattak). Úgy tűnik, létszámleépítésre a jövőben is szükség lehet − tette hozzá a felszámolóbiztos. A részben vagy egészben a Cerbona érdekeltségébe tartozó vállalkozások közül van olyan, amely önmagában is életképes, és van, amelynek jövője a Zrt.-től függ, hiszen azt szolgálja ki, és akad olyan cég is, amely minden bizonnyal ugyancsak a felszámolás sorsára jut.

A müzlik és müzliszeletek gyártásában Magyarországon piacvezető cégnek az elmúlt évtized közepétől egyre nagyobb likviditási gondijai voltak. A felvásárlást és a fejlesztéseket hitelből finanszírozták, folyamatosan emelkedtek a működési költségek és a kintlévőségek, a liszt- és gabonaárak ingadoztak, és a piac is zsugorodott. Tavaly novemberben a társaság kénytelen volt csődöt jelenteni, miután hitelező bankjai felmondták vele szerződéseiket. 2010-ben 8,73 milliárd forintos nettó árbevétel mellett már több mint 1,7 milliárdos veszteséget könyvelt el. Idén májusig további 370 milliós mínuszt produkálva végül elindult a felszámolási eljárása. A hitelezőkkel nem sikerült egyezséget kötni. A Cerinvest Vagyonkezelő és Gazdasági Tanácsadó Kft. révén magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Cerbona árbevételének mintegy harmada származott gabonaőrlemények értékesítéséből, 25-25 százaléka száraztészta- és extrudált termékekből, a fennmaradó részt pedig gabona- és az egyéb termékek, például filteres teák kereskedelme adta.

Forrás: Mai Piac