Magasra teszi a lécet 2019-ben a Magyar Termék

Minden korábbinál sikeresebb évet zár a Magyar Termék védjegyrendszer, nemcsak tagjainak számát tudta tovább növelni, hanem olyan új kezdeményezéseket is elindított, amelyeket a gyártó és kereskedő partnerei is kedvezően fogadtak. 2019 még ehhez képest is a nagy ugrás éve lesz – ígéri Benedek Eszter, a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Tudta tartani az elmúlt évek dinamikáját, így 2018 végére 170-re bővítette védjegyhasználóinak számát a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. Az új tagok ráadásul sokszínűen szélesítették a meglévő partneri kört, hiszen ásványvizes, tej- és édesipari társaságok mellett háztartási higiéniai termékeket gyártó, valamint közétkeztetéssel

A 2019. január elejéig tartó közösségi nyereményjáték csúcsot döntött a csatlakozó cégek számában, hiszen 15 cég szállt be az akcióba, amelynek már a részeredményei is minden eddiginél jobbak voltak. Jövőre több partnert már nem vonhatunk be hatékonyan a nyereményakcióba, így, ha még többen jelentkeznek, akkor akár két játék elindításán is érdemes lesz elgondolkodnunk – mondja Benedek Eszter, aki hozzátette, hogy emellett további, hálózatspecifikus nyereményjátékban is részt vehettek a védjegyhasználó gyártók, valamint a korábbinál is több, 27 üzletlánci promóciót sikerül megvalósítaniuk a meghatározó áruházláncokban a védjegyes termékekkel.

A Magyar Termék 2018 nyarán útjára indította kereskedelmi fórumait, amelyeken egy-egy áruházlánc látja vendégül a védjegyhasználó cégeket, és a kedvező tapasztalatok nyomán a METRO és a CBA után jövőre újabb hálózatoknál szeretnék ilyen rendezvényekkel fejleszteni a partnercégeik és a kereskedők kapcsolatát, az értékesítési és marketinglehetőségek kihasználását. A közös gondolkodásnak, a tapasztalatok és információk megosztásának kívánt teret adni a Magyar Termék a szintén 2018-ban elindított Agóra konferenciáival is. A két teltházas rendezvény jól mutatta, hogy a mindenkit érdeklő aktuális témák mellett a személyes kapcsolatépítés lehetősége szintén fontos a partnercégek vezetőinek.

A Magyar Termék jövőre bővíti a közösségi programjai palettáját, és CSR-programokat is kínál a tagjainak, akik kulcsrakész, a nonprofit cég által szervezett akciókhoz csatlakozhatnak.

A sikeres bevált és új programjainak folytatása mellett a Magyar Termék jövőre szintet akar lépni, és az eredettanúsításon felül minőségtanúsítással bővítené a tevékenységét.A megalakulása óta tett legnagyobb lépéssel a termékek kiválóságát is igazoló védjegyet kíván bevezetni. Tapasztalatai szerint a fogyasztóknak és a gyártóknak is lenne erre igénye, mert nincs széles körben ismert, sok árura alkalmazható, kipróbált tanúsítási rendszert maga mögött tudó minőségjelölés a hazai piacon.

A legismertebb eredettanúsító védjegyrendszer működtetőjeként egy ilyen védjegy kidolgozásán és bevezetésén dolgozik a nonprofit kft., amely ebben együttműködik az Agrárminisztériummal is – enged bepillantást a Magyar Termék Nonprofit Kft. 2019-es terveibe Benedek Eszter. Szerinte a kiválóság elismerésének más formáit is keresik a gyártók, így egy ezt elismerő, hiteles, átlátható elbírálási szempontokon nyugvó, az elismerés mellé érdemi marketingtámogatást nyújtó termékdíj alapításán is gondolkodnak.Erre ösztönzi őket az is, hogy a 2018-ban először kiosztott Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjnak már az első évben érezték az erejét, amit jól mutatott, hogy az elismerés a nyertes fogyasztói kommunikációjában is komoly szerepet kapott.

(Forrás: Trade Magazin)