Menü

Megunhatatlan a szörp

Hazánkban hosszú múltra vezet vissza a szörpök kedveltsége. Nem meglepő, hogy a tavasz elején az addig háttérben rejtőző termékek előrébb kerülnek a polcokon.

Ízkavalkád a szörppiacon

Az otthoni üdítőkészítésnek Magyar­országon nagy hagyománya van. Az alkoholmentes hideg üdítőitalok szegmensén ma is kiemelt helyen áll a kedvező áron elérhető szörp: a szénsavas üdítőitalok, jeges teák és gyümölcslevek mellett ez a kategória – népszerűségének csökkenése mellett is – még mindig állja a sarat.

A vízzel hígítható sűrítmények iránti kereslet növekvőben van, 2013-ban már 4 százalékkal több háztartás vásárolt, mint az azt megelőző évben, így minden második háztartás kosarába került szörp, derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből. Szörpöt egy évben átlagosan hét alkalommal vesz egy család – egyre nagyobb arányban – valamely hipermarketből. A megvásárolt mennyiség egyharmada saját márkás termék.

A szörpök könnyen és azonnal fogyasztható, általában egészséges, természetes összetevőket tartalmazó, tartószítószer- és festékanyagmentes termékek. A szervezet immunrendszerének erősítésére irányuló fellépés ismert. A trendekhez és a fogyasztói elvárásokhoz igazodva az elmúlt évtizedben a szörpök kategóriája több fejlesztésen is átesett; a megszokott alapízeken túl számos újdonsággal találkozhatnak a fogyasztók. Ezek között vannak frissítő variánsok, mint például a menta és a citrus alapú szörpök vagy funkcionális szörpök, amelyek összetevői kedvezően hatnak az egészségre és a jó közérzetre. Köztudott, hogy a magasabb gyümölcstartalmú szörpök erősítik az immunrendszert és jól illeszkednek a természetes étrendhez.Míg ősszel és télen a szörpöket főleg a tea ízesítéséhez vásárolják a fogyasztók.

A tavaszi-nyári szezon elengedhetetlen terméke volt sokáig, és ma is az évszakhoz hozzátartoznak a frissítő ízű, könnyű szörpök (citrom, narancs, kivi stb.) és a mixelt (bodza-menta, mangó-maracuja stb.) szörpök, melyek vízzel vegyítve nemcsak üdítő szomjoltók, de jól keverhetők koktélokba és a nyári desszertekhez is illeszkednek. A gyerekek körében a kóla­ízű szörp kedvelt. A funkcionális szirupokkal és a limitált termékek kínálatával jelentősen sikerül kiegyenlíteni a szezonális eltolódást.

Előtérben a márkatermékek

A gyümölcsszörpöket, diabetikus szörpöket, gyümölcsszirupokat és gyümölcsízű szörpöket gyártó Pölöskei Italgyártó Kft. kereskedelmi igazgatója szerint a Pölöskei brand dinamikus fejlődésben van a szörpök piacán, úgy darabban, mint értékben. Mint megtudtuk, kétszámjegyű növekedést ért el, a korábbi évekhez hasonlóan. 

Takács Károly elmondta: „azt látjuk, hogy piaci versenytársaink kétszámjegyű visszaesést tudhatnak maguknak. Így ebből is látszik, hogy a termék szortiment, innováció, jó irányt vett és megtalálta a partnereink, a retailerek és a fogyasztók igényeit”.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fogyasztók bíznak a márkatermékekben, a brandek növekedése törvényszerűen a saját márkák visszaesését hozta. A Pölös­kei Italgyártó kereskedelmi igazgatója véleménye szerint a kereskedelmi márkák nem tudják felvenni a versenyt a brand gyártókkal. „Ezt a jó tendenciát szeretnénk fenntartani” – tette hozzá Takács Károly.

Mint megtudtuk, a cég eladási csatornái nem változtak, csak javultak az együttműködések különböző szintjei. 

„A retailerek látják, hogy velünk jól lehet együttműködni, ennek az együttműködésnek élvezzük most a gyümölcsét. Természetesen azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is fennmaradjon, javuljon” – fogalmazott a kereskedelmi igazgató.

A Pölöskei több retailer hálózattal együtt dolgozik ún. szörp + víz promócióval. Lényege, minden Pölöskei 1 literes szörpöt vásárló fogyasztó 1 db 1,5 literes Visegrádi ásványvizet kap ajándékba. A tervek szerint a 2019-es szezonban egy új termékcsaládot dob piacra a vállalat. Azokkal a kereskedelmi partnerekkel, akikkel éves megállapodásokat lehet kötni, közös megjelenéseket, hirdetéseket jelentetnek meg, jellemzően az offline, print médiában.

(Forrás: Termékmix)