Univer titok: minden a csapaton múlik!

Idén augusztusban az Univer Product Zrt. egy 2016-ban indult fejlesztés eredményeként közel 4,3 milliárd forintos beruházással megvalósította Közép-Európa legnagyobb és egyik legmodernebb paradicsom feldolgozó üzemét Kecskeméten. Ezzel a beruházással a cég megduplázta nyers paradicsomfeldolgozó-kapacitását, a világon jelenleg elérhető legmodernebb technológiával gyárt sűrített paradicsomot. Az új fejlesztésről, és az abból adódó új piaci lehetőségekről Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott az Élelmiszernek.

Az új üzem felavatása kétségtelenül óriási lépés. Miért vált szükségessé az Univer életében egy olyan óriási technológiai fejlesztés, aminek eredményeképp 140 000 tonnára növelhetik, tehát megduplázhatják a cég eddig elért, éves nyers paradicsom feldolgozó kapacitását?

Mert úgy gondoljuk, hogy csakis úgy maradhatunk versenyképesek, ha világszínvonalú technológia alkalmazásával működünk. Ez az üzem olyan műszaki színvonalat képvisel, ami jelentős hatással lehet az export teljesítményünkre. A fejlesztés egyszerre jelent kapacitásbővülést, komoly technológiai innovációt és munkahely-teremtést. Az új üzem révén 40 fővel, mintegy 660 munkavállalóra bővül a cég alkalmazotti létszáma. Ezzel együtt a hazai szállítók által a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszáma 300-350 fővel gyarapszik. Természetesen a beruházással az Univer Product továbbra is követi a hagyományait, és a megnövekedett alapanyagigényt kizárólag Magyarországon termesztett paradicsomból fedezi.

Ha jól tudjuk, e technológia egyes elemei annyira újak, hogy közel azonos magával a fejlesztési projekttel.

Ez így van, mindössze 4-5 ével ezelőtt jelent meg a világon, s iparágunkban máig ez a technológia képviseli a csúcskategóriát. Olyan kompakt üzemmel büszkélkedhetünk, aminél tudásban jobbat nem lehet összeállítani: méretben létezhet nagyobb kapacitású, de jobb nem. Ezt a technológiát körülbelül 25 vállalat alkalmazza világszerte, Közép-Európában pedig a miénk az egyetlen –hozzánk legközelebb Ukrajnában, Olaszországban és Spanyolországban található hasonló.

Milyen reményeket fűznek a megújult üzemhez?

Ez a beruházás nem csupán az Univer műszaki fejlődésének a része, hanem az egész térségünk, iparágunk fejlődésének a lételeme. A korábbi évtizedekben hazánkban 3 paradicsomsűrítővel számolhattunk; majd  Békéscsabát leszerelték, a hatvani pedig mint bérelhető, műszaki színvonalában elavult egység maradt meg egy termelői csoport számára. Egy ilyen világszínvonalú üzem mindannyiunknak új távlatokat nyit: esélyt nyújt egy több évtizedes termelői tapasztalattal rendelkező, profi termelői csapat, illetve egy teljes térség összefogására.

Ami a termelői tapasztalatokat illeti, nem kell messzire menniük, hiszen széleskörű ismeretanyag meríthető a mintegy 180 hektáron működő mintagazdaságukból is.

Ezt a mintagazdaságot nem csak kutatás-fejlesztési célból üzemeltetjük. Az üzem teljes kapacitásának elérésekor a magyar gazdák közel 2000 hektáron termelnek majd az Univer számára minőségi magyar paradicsom alapanyagot. Ennek biztosítása kiemelt beszerzési, termelési feladat, melyet a cég az Univer-Agro Kft. támogatásával végez. Az Univer-Agro által Lakitelek-Szentkirály határában művelt mintegy 185 hektáros mintagazdaságban az idei vetésforgóban 36 hektáron termesztenek paradicsomot. Az elmúlt években 433 millió forintból fejlesztett mintagazdaság célja egy olyan tudásközpont létrehozása, ahol fajta- és technológiai kísérletekkel, szaktanácsadással, termesztéstechnológiai szolgáltatásokkal (palántázás, betakarítás, stb.) tudják segíteni a helyi gazdák közösségét. Mindezt annak érdekében, hogy kiváló minőségű, hazai alapanyaggal lássák el a bővülő üzemet. A mintagazdaságban a gazdák keze elé dolgozva előre leteszteljük az egyes fajtákat, és amelyik minősége bizonyít szárazanyag, színtartalom, tövön tarthatóság, esőállóság, érési idő szempontjából, azokat kérjük, illetve biztosítjuk számukra a következőkben. Mi szabjuk meg a palántázás ütemét, azt, hogy ki mikor, milyen fajtát ültessen, nekünk ugyanis sosem egyszerre, hanem időben elosztva, még szeptemberen is szükség van paradicsombeszállításra.

Miért van szükség ennyire precíz ütemezésre, együttműködésre?

A racionális ütemezés, amire utaltam fontos része a minőségi alapanyag megtermelésének, és kereskedelmi szempontból is kiemelt jelentőséggel bír.  Másokhoz képest mi fordítottunk a szemléletünkön, és a vevő igényeihez igazodva gyártunk, azaz partnereink óhaja szerint, a kívánt kiszerelésben és beltartalmi jellemzőkkel készítjük kiváló minőségű sűrítményeinket. Így előre megköthetjük a szerződéseket aszerint, hogy kinek milyen színű, pH-értékű, rosttartalmú paradicsomra van szüksége. A fajták érését természetesen mindig figyelembe kell venni, hiszen egyiket a legjobb szeptemberben, másikat augusztusban feldolgozni – ahogy az a fajta érik. Amíg a legyártott árura keres például egy olasz bróker cég vevőt, mi azt mondjuk, hogy akinek kell valamilyen paradicsom, bármilyen is legyen, mi azt személyre szabva legyártjuk. Ez a vevőközpontú szemlélet olyannyira bevált, hogy idén már az év első felében leszerződhettünk a külkereskedelmi partnereink 70 százalékával.

Ez a vevőközpontú működésnek egy jóval magasabb szintre emelése.

A más logika mentén folytatott vevőkiszolgálásra azért van szükség, mert sűrített paradicsomaink jellemzően nagy vevőknek szállított élelmiszeripari alapanyagok. Jobbak szeretnénk lenni, mint a többi gyártó. Minket egyre jobban értékelnek a partnereink, melynek jutalma az, hogy stabil, hűséges vevőkörrel számolhatunk, még a hektikusan változó piaci körülmények közepette is.

Kitárult tehát a világ a cég számára. A hazai piacon már nincs is több bővülési lehetőség?

Természetesen nagyon fontos a belföldi piac számunkra, ahol lehetséges jelen vagyunk, és piacvezető pozícióra törekszünk, de a területünk hazánkban nem tartogat túl sok fejlődési potenciált.  A gasztronómiai szegmensben sok fantáziát látunk, mint ahogy fontos eredménynek tartjuk a Hungast csoporttal kötött szerződésünket is, amely révén a közétkeztetésben kaptunk komoly szerepvállalást. Minden belföldi sikernek őszintén örülünk, különösképp, hogy a ketchup termékkategóriában lassan beérik a 7-8 évvel ezelőtt elkezdett munkánk gyümölcse: tavaly összességében 7 hónapon át voltunk piacvezetők, idén pedig az év első részében folyamatos 5 hónapot tekintve előztük meg a riválisainkat. A megszokott termékek mellett új ízekkel is bemutatkozunk a vásárlóinknak, beindul a light ketchup és a pizza ketchup gyártása. Az egykori 7-8 %-os elmaradásunkkal szemben óriási fejlődés, hogy mára valóban reális cél a piacvezetői pozíció elérése. Más szempontból nézve: fontos az, hogy a saját ketchup-unk alapanyaga sem más, mint az általunk gyártott paradicsom, amivel garantálható a 100 %-ban magyar alapanyagokból gyártott kiváló minőség.

Mi volt a stratégia, hogyan láttak munkához a mínusz 7-8 %-os elmaradás leküzdéséhez?

Elkezdődött egy szisztematikus, aktív munka: ráálltunk a marketingre, reklámfilmeket készítettünk, javítottunk a termékek minőségén, ízén, kiszerelésén. Emlékszem, milyen nagy sikerélmény, öröm volt számunkra az, amikor ha csak egy hónapra is, de a piackutatás szerint jobbak voltunk a konkurenciánál.

Ritkán lehet hallani ennyire egyértelműen és tapinthatóan azt, hogy a marketing igenis meghozza az eredményt. Mindezt úgy, hogy nem „akciózták túl” termékeiket, holott sokan épp az olcsó árakkal próbálnak lojális vevőkört szerezni.

Nem szerettük volna módosítani, tartósan csökkenteni az árainkat: kiszámítható, hogy még ha volumenben kis mértékben növekedhetnénk is vele, nem hozná a forgalom az elvárt fedezet tömeget. Mi azt az utat választottuk, hogy marketingmunkával és a minőséggel együtt tesszük eredményessé magunkat. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy egyes időszakokban nem tesszük akciókkal vonzóvá termékeinket, hiszen ez is a piaci munka része. A kezdetektől komoly célunk volt az, hogy prémium kategóriává és márkává váljunk, s ez meg is valósult. Tanulmánynak sem lenne utolsó, hogy hogyan lehet ledolgozni egy komoly hátrányt egy speciális, és már évekkel ezelőtt beállt piacon, amelyet épp a sajátosságai miatt számos, a termékkategóriában külföldön jelentős szereplőnek számító nemzetközi vállalat is elkerül.

Apropó: míg komoly nemzetközi cégek vonultak ki a bébiételek hazai piacáról, miután elmaradt számukra a várt áttörés, addig viszont feltörekvőben az Univer bébiétel.

Egy évtizede kezdtük menetelésünket Univer márkaéven a hazai bébiétel piacon. Egyedi beltartalmi jellemzőkkel rukkoltunk elő: az Univer volt hazánkban az a bébiétel család melynek egyetlen tagja sem tartalmazott hozzáadott cukrot, glutént, tejcukrot és tejfehérje allergéneket. Most a Disney és az Univer együttműködésével 14 %-os növekedéssel aktívan jelen vagyunk a bébiételek piacán, a fejlődés hatására termékeinket szemmagasságba teszik az üzletek, s ezzel az iránnyal akár rövid időn belül piacvezetők lehetünk.

Hazánkat szokás Európa éléskamrájaként emlegeti, az éghajlata, földjei miatt. Okozhat-e kellemetlen meglepetéseket az egyre kézzelfoghatóbb éghajlatváltozás akár a mennyiség, akár a minőség tekintetében?

A globális felmelegedés, a heteken át tartó rekkenő hőség, vagy azok a tűzvészek, amiket most Olaszország, Portugália élt át, komoly ültetvényföldeket tett tönkre. A forróságot nem bírják ki a palánták, a gyümölcshús szétmállik, megfő a napon. Mi is tapasztaltunk ezt, amikor homokos talajon kísérleteztünk a fajtákkal. Az éghajlat felmelegedése azonban most a kezünkre játszik: ma már egyre inkább felénk tolódik az ideális paradicsomtermesztés helyszíne úgy, hogy tőlünk 500 km-el északabbra viszont már nem ésszerű a tartása. Ami nálunk hátrányt jelent, az a víz, ami kétségtelenül fontos kincsünk, a hatóságok vigyáznak is rá: nagyon kevés kvótát biztosítanak belőle. Jóval több gyümölcsös, vagy kertészeti kultúra virágozhatna a térségben, ha elegendő vizet adhatnánk a talajnak. Tározókkal, csatornaépítéssel és a szakértelmünkkel itt csodát tudnánk tenni. Mi is erősebb eredményeket hozhatnánk: 6 aranykoronás földön dolgozunk, ami nagyon sovány, és így is 116 tonna terem rajta hektáronként – máshol ez körülbelül 90 tonna.

Az Univer házatáján minden rendkívül átgondolt, mint ami mögött egy pontos gépezet működik. „Értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja?” Mi az Univer titok?

 Minden azon múlik, hogy milyen a csapat! Minden cég teljesítményét az ott dolgozó emberek határozzák meg. Az elmúlt évtizedes építkezés során a legfontosabb pillére mi magunk, a saját csapatunk volt. Részünkről nem cserélgetjük le néhány évente a menedzsereinket, dolgozóinkat, hanem együtt maradunk, sőt tehetséges fiatalokkal egészülünk ki. Sokszor előfordult, hogy aki más, multinacionális cégnél szerencsét próbált is visszatért hozzánk. Adott esetben ebből is profitáltunk, felhasználva a nagyoktól átvehető tudást – persze nem mindent. Nálunk nem kell mindenkinek mindent átlátni, a profizmust a saját szakterületeken belül várjuk el, azon belül viszont a dolgozóinknak megadatik az önálló munka úgy, hogy nincsenek naponta kötelező meetingek, prezentálások. Csakis akkor, ha egy-egy kiemelt témával, stratégiával foglalkozunk épp. Saját magam sem kötöm le operatív teendőkkel, erre kitűnő vezetőket találtam, jobb szeretek a stratégiai irányokra, célokra, tervekre koncentrálni.

Nagyon ritka az olyan cég az FMCG piacon, amelyik stabil, ugyanakkor családias légkörben működik. Az Univer köztudottan ilyen. Ez tudatos döntés okán van így, vagy tradicionális, öröklött hozzáállásról van szó? 

Mint minden modern szervezetnél, nálunk is létezik a szervezeti hierarchia, működik a HR menedzsment gépezete, de emberléptékű módon, és ez sem annyira leszabályozottan, mint egy klasszikus multinacionális cégnél. Ahogy a cég nőtt, úgy fejlődött velünk minden kollégánk. Pontosan tudjuk, hogy közülünk ki mire képes, milyen készségekkel rendelkezik, hogyan gyarapodott a tudása. Az sem probléma, ha valaki váltani szeretne a megszokott taposó malomból: a tehetséges embereinknek lehetőséget adunk cégen belül, hogy egy másik más feladatkörben folytathassa tovább a karrierjét. Számos példát fel tudnék sorolni, hogy milyen sikeresen kamatoztatható ilyen változás közepette is az addig megszerzett tudás, tapasztalat. Nagy öröm számunkra az is, hogy vonzónak találnak minket a diplomás fiatalok. Legyen szó kutatásfejlesztésről, termékfejlesztésről, marketingről vagy termeltetésről, már most tucatnyi olyan nevet mondhatnék, akik kitartó munka mellett 10 év múlva komoly tényezőkké válhatnak az iparágban.

Ezek szerint a létszámbővülés nem csak a mostani beruházás vállalásának köszönhető.

Mintegy 1300 ember van a cégcsoport alkalmazásában, a most megvalósult beruházás és pályázat részeként 40 dolgozó felvételét vállaltuk, így most 660 fő dolgozik a Product-nál – szezonban ennél még többen dolgozunk együtt. Emellett 300 őstermelőt vontuk be a termelésbe, aminek közvetett haszna nem csak a gazdaság számára jelentős, de óriási előrelépést jelent a térség számára is. A beruházás vállalásaként a dolgozói létszámot a későbbiekben is tartanunk kell, 3%-os bérfejlesztést biztosítva minden évben. Mi úgy gondoljuk, ebben a térségben a 10%-os bérfejlesztés az, amit megérezhet a dolgozó a fizetésén, ezért mi eddig is ezt, és nem 3%-ot biztosítottuk. Mivel jóval nagyobb távlatokban gondolkodunk, könnyen tartható vállalás az is, hogy 8 éven át fenn kell tartanunk, működtetnünk kell a gyárat, elérve a teljes, 140 ezer tonnás kapacitást. Terveink szerint ezt a célt is az elvártnál gyorsabb ütemben érjük, amit az is bizonyít, hogy jövőre már nem 90 ezer, hanem 100 ezer tonnás teljesítménnyel szeretnénk teljesíteni az elvárásokat – természetesen mindvégig a minőség megőrzése mellett.

Valóban biztató, hogy alig léptek rá az útra, máris erősödött a nevük az export üzletágban. Belföldön ebben a tekintetében is szerencsés és erős helyzetben vannak: a megöröklött régi termékneveket ma is szeretik és keresik a hazai vásárlók. Több termékük „nemzeti élelmiszerré” vált, tavaly a Piros Arany, és az Erős Pista Hungarikum lett.

Ezek a termékek egykor sajátos piaci körülmények között, mondhatni hiánygazdaságban születtek, vagy legalábbis abban az időben, amikor a boltban limitált számú és fajtájú termék állt rendelkezésre. Praktikusságuk, minőségük révén akkor a konyhakultúra részévé váltak, és bár a környezet sokat hat az étkezésünkre, mégis a konyhai praktikákkal együtt öröklődtek generációról generációra.

Ez jó magyarázat; sok régi, nagy múltú márkára igaz lehetne, mégis rengeteg tűnt el belőlük.

A magyarázat leghangsúlyosabb része a minőség, illetve az, hogy ragaszkodtunk ezeknek a márkáknak a tradicionális értékeihez. Magyaros ételízesítőink alapanyagát ma is, amikor bizonyos ágazatokban kifejezetten nehéz élőmunkával dolgozni, kézzel szedik. Gondosan „csipedett”, azaz a zöld növényi részektől megtisztított fűszerpaprikát, valamint kézzel csumázott, majd negyedelt pritaminpaprikát használunk. Paprikakrémjeinkbe és őrleményeinkbe csakis a tiszta növényi húst daráljuk le. Nem változtattunk a nevükön sem – miért is tettük volna, hiszen megvalósítják minden gyártó álmát: a Piros Arany és Erős Pista ma már köznevesültek, a termékkategóriájuk szinonimájává váltak. Egy háziasszony bolti bevásárló listát készítve legtöbbször nem „paprikakrémet” ír, hanem egyszerűen Piros Aranyat.

Utazzunk vissza mi is egy kicsit az időben: 1992 óta dolgozik az Univernél. Miként került a céghez, melyek voltak a fő állomások a karrierében? Hogyan maradhatott fenn önben 25 éve a lelkesedés, hiszen ilyen csillogó tekintettel a hobbijáról is ritkán beszél az ember.

Talán mert annyira magaménak érzem, és nem csak az elmúlt 25 év miatt. Ha már időutazás: 16 évesen példakép volt számomra nagybátyám, Szarka Balázs, az Univer akkori elnöke, akinek a nevéhez, tevékenységéhez számtalan kimagasló teljesítmény fűződik. Emlékszem egy képre, amint a gimiben, mint valami természetes dolgot kijelentettem: egyszer én leszek az Univer elnöke. Aztán valóban eszerint alakult az élet: élelmiszeriparin, majd marketing szakközgazdászként végeztem és az Univernél kezdtem dolgozni. Méghozzá a régi módszer szerint: egy apró mustárüzemi részlegen kezdtem, 3 műszakban dolgozva, hajnali fél 5-kor ébredve. Azzal a feltétellel állhattam munkába, hogy sosem hivatkozhatok vagy élhetek vissza a családi kapcsolatokkal, és nem hogy kevesebbet, de sokkal többet és jobban kell dolgoznom, mint másnak. Hasznos iskola volt minden szempontból, sikerült igazán megismernem a folyamatokat, az embereket. Úgy éreztem, elfogadnak a kollégák, és jó volt egy csapatban dolgoznunk. Végigjártam a ranglétrát, és mivel mindig fejlődött a cég, mindvégig megmaradt a motivációm.

A hazai élelmiszeripar folyamatos fejlődését szolgáló vállalatvezetői munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Minek tudta be ezt, amikor először tudomást szerzett róla? Melyek azok az elvek, amiket cégvezetőként alapvetésként vall?

Amikor átvettem ezt a megtisztelő kitüntetést is azt mondtam: mindannyiunk áldozatos csapatmunkája tette lehetővé e kitüntetés elnyerését. Amikor tudomásomra jutott, el sem tudtam képzelni, ki terjeszthetett fel rá, arra gondoltam, talán valaki házon belül, de hiába nyomoztam utána. Később kiderült, hogy „kívülről”, a minisztérium felől fújt a szél. Amikor a pályázatunkat beadtuk, a cégünkről, eddigi történetünkről, cégfilozófiánkat is összefoglaltuk, s ez volt a gyújtópont, ezt látva terjesztették fel az érdemrendre, és fontolták meg, fogadták el a bizottság a személyemet. Igazán nem szoktam önmagamat ünnepelni, nem keresem a látványos pezsgőbontásokat, nincs bennem önelégült belső mosoly a sikereket követően, de bevallom, ez az érdemrend egy pillanatra megállított és elgondolkodtatott – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztet birtokolni bizony felemelő és megtisztelő érzés.

 

(Forrás: Élelmiszer Online)