MAGYAR KINCSEK PROGRAMSOROZAT 6. ÁLLOMÁSA

Így készül a Mercedes és új stadionjaink teteje - hagyomány és csúcstechnika Kecskeméten

Kecskemét nemcsak egy mezővárosi hagyományait ápoló település, hanem világszínvonalú ipari technológiákkal dolgozó cégek otthona is.

A KÉSZ Kft. üzemében láthattuk az épülő Puskás Stadion sok tonnás, de milliméter pontosságúra gyártott elemeit, és azokat a csúcstechnikájú robotokat, amelyekkel az üzem bárkivel fel tudja venni a versenyt az acélszerkezetgyártásban, ezért aztán akár egy kínai hullámvasút vázszerkezetét is tőle rendelik meg.

A Klapka-házban szakavatott vezetőinkkel nemcsak egy gyönyörű gyűjteménnyel és annak létrejöttével ismerkedhettünk meg, hanem vendéglátónk, a kecskeméti Univer finomságaival is. Köztük olyan termékekkel, az ivólevekkel vagy a péksüteményekkel, amelyek országosan nem annyira ismertek, mint a cég ételízesítői, de tapasztalhattuk, hogy legalább annyira finomak.

A délutáni „autós” programunk első állomásán sokan kipróbálhattátok magatokat az ország egyik legjobb gokartpályáján, majd pedig testközelből ismerhettük meg, hogyan készül egy Mercedes kezdve onnan, hogy az acéltekercsből kipréselik a karosszéria elemeit, egészen addig, amíg egy kész autó kétpercenként legördül a gyártószalagról, és megteszi első métereit a tesztpályán.

A visszajelzéseitek alapján tartalmas, jó hangulatú, élményekben gazdag napot töltöttünk együtt.