Menü

Kerékpáros maratont támogatott a Magyar Termék

Hagyományos, de az idén rendhagyó módon megrendezett sporteseményt támogatott a MAGYAR TEREMÉK Nonprofit Kft. Hosszú évekre visszanyúló története van már a Lábatlan-Karva kerékpáros maratonnak. A Duna két partján, egymással szemben álló települést érintő rendezvényt az idén a szervezők kénytelenek voltak módosított útvonalon megtartani, hiszen a folyó tartósan alacsony vízállása miatt nem tudták volna hajón visszahozni az indulókat Karváról. Így ezúttal a Lábatlan-Nyergesújfalu-Tát-Péliföldszentkereszt-Bajót-Lábatlan 36,5 kilométeres távot tette meg az 1000 induló.

A Lábatlani Önkormányzat szervezésében kilencedik alkalommal megrendezett kerékpáros maraton névadó szponzora az idén a Lábatlanon működő MAGYAR TEREMÉK Nonprofit Kft. volt. A családi versenyen minden korosztály indulhatott, a résztvevők rajtcsomagot, a frissítési pontoknál italt, a célban pedig emblémázott érmet és a végén egy tál gulyást kaptak.

A Magyar Termék a regisztrációtól kezdve jelen volt a Lábatlan Maraton Crosson, ahol partnereink jóvoltából Detki Mese fit csokis-kakaós kekszet, Veritas vizet és Cerbona müzliszeletet osztottunk szét a versenyzők között. A verseny céljában kérdőív kitöltésével, Szívügyünk a magyar termék tetoválással és a védjegyes termékek népszerűsítésével gazdagítottuk a programot, amelynek részeként a résztvevők között ajándékcsomagokat és fődíjként egy kerékpárt sorsoltak ki.

A kitöltött kérdőívek alapján az derült ki, hogy a megkérdezettek 56 százalékának számít a magyar eredet és az ezt igazoló védjegy, rendszeresen figyeli azt a vásárláskor, 18 százalékuk pedig esetenként teszi ezt meg. A kérdőívet kitöltők 66 százalékát a jobb minőség motiválja arra, hogy védjegyes, magyar eredetű terméket vesz, míg 27 százalékukat a kedvezőbb ár.

Arra a kérdésre, miért vesz importterméket, a válaszadók 48 százaléka mondta azt, hogy az olcsósága miatt, míg 19 százalékuk nem foglalkozik a termékek eredetével. Csupán 5 százalékuk válaszolta azt, hogy jobban megbízik a külföldi márkákban.