2017-ben bruttó 97 ezer forinttal vihetnek haza többet a Fornetti alkalmazottai
Az idei évvel nő a minimálbér és a garantált bérminimum, ugyanakkor csökkennek a munkáltatói járulékok. A Fornetti a kötelezőnél jelentősen nagyobb mértékben emelte alkalmazottai fizetését, minden egyes dolgozó bruttó 96 ezer forinttal vihet többet haza 2017-ben, mint tavaly - áll a Fornetti Világgazdasághoz szerdán eljuttatott közleményében.
A kormányzati intézkedések a Fornetti Csoportra is hatással vannak: mivel a vállalat dolgozóinak túlnyomó többsége korábban is a minimálbért meghaladó összeget keresett, a jogszabálymódosítások jelentős megtakarításokat eredményeznek a cégnél, olvasható a közleményben.
A vállalatvezetés úgy döntött, hogy semmit sem tart meg a megspórolt összegből, amely ehelyett teljes mértékben szétosztásra kerül a dolgozók között. Így minden egyes alkalmazott egységesen évi bruttó 96 ezer forint – havi szinten bruttó 8 ezer forint – béremelésben részesül, ez a cégcsoport foglalkoztatottjainak 83 százalékánál 3-5,7 százalékos béremelést jelent. A Fornetti továbbá arra is különös figyelmet fordít, hogy a fizetésemelés ne járjon a munkaterhek növekedésével.
Mint írják, a Fornetti a minimálbéremelésben és a járulékcsökkentésben alapvetően pozitív makrogazdasági lehetőségeket lát, felhívták ugyanakkor a figyelmet a piaci kihívásokra is: feltehetően például a beszállítók részéről jelentős díjemelést vonnak majd maguk után a kormányzati intézkedések.
A kormányzati intézkedések a Fornetti Csoportra is hatással vannak: mivel a vállalat dolgozóinak túlnyomó többsége korábban is a minimálbért meghaladó összeget keresett, a jogszabálymódosítások jelentős megtakarításokat eredményeznek a cégnél, olvasható a közleményben.
Forrás: ÉlelmiszerOnline