Menü

A Magyar Termék védjegyes áru többet ér a vevőknek

Ma már a vásárlók jelentős része hajlandó akár többet is fizetni a magyar eredetű áruért, ha pedig Magyar Termék védjegy van rajta, az még többet ér számukra - derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett kutatásból. Az 510 ember megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés szerint két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó a hazaiért fizetni, a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja.

A friss kutatás eredményei egyértelműn pozitív változást jelentenek a magyar termékek fogyasztói megítélésében, az adatok most először mutatták azt, hogy a megkérdezettek nagyobb része hajlandó akár többet is fizetni a hazai áruért – értékelte a számokat Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.A 170 cég csaknem 4000 terméke által használt Magyar Termék védjegyrendszert működtető társaság vezetője szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Ebben az Agrárminisztérium és a nonprofit kft. között fennálló több éves együttműködés is kiemelt szerepet játszik. Közös céljuk felhívni a fogyasztók figyelmét a hazai termékek megkülönböztetésére létrehozott védjegyekre, a magyar élelmiszerek vásárlásával járó előnyökre.

Benedek Eszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedben nemcsak a vásárlók körében javult jelentősen a magyar termékek megítélése, a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a hazai árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék. Ehhez adhatnak most újabb jelentős lökést a friss kutatás adatai, amelyek szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév.

Az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék támogatott ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos. A válaszadók a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is.

Amikor a megkérdezetteknek maguknak kellett megnevezniük azt a jelölést, amely számukra a magyar eredetet mutatja, akkor jellemzően a Magyar Termék védjegyet, a trikolort, a HU jelzést és az 599-es kezdetű vonalkódot említették, minden mást csak néhányan neveztek meg.

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeseset választani. A kutatás azt is vizsgálta, milyen termékeknél mekkora felárfizetési hajlandóság. A megkérdezettek akár 10 százalékkal is hajlandók többet fizetni egy áruért, ha azon rajta van a Magyar Termék védjegy. Az arányok termékkategóriánkként változnak. A friss és tartós élelmiszerek, valamint a szépségápolási termékek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása, a többi vizsgált kategóriában - mint a háztartási és vegyi termékek, ruházat és építőanyag - ez inkább 5 százalék körül alakul – derült ki az Innofood Marketing Kft. kutatásából.