Áthelyezi a fókuszt a Sága Foods

A megbízható minőségben, az innovációban és a magas feldolgozottságú termékek gyártásában látja jövőjét a következő öt-tíz évben a Sága Foods Zrt. - mondta Keleti Zsolt, a sárvári székhelyű élelmiszeripai cég vezérigazgatója.

A vállalat a 2015-ben indult programban három év alatt egymilliárd forintot szán termékfejlesztésre, a technológia megújítására, valamint az üzemi hatékonyságot szolgáló fejlesztésekre.    

Keleti Zsolt hangsúlyozta: a cég biztató növekedési pályára állt, helyzete hosszabb távon is stabilnak látszik. Árbevétele 2014-ben és 2015-ben is meghaladta a 9 milliárd forintot, az idei évre pedig 5-7 százalékos további növekedésre számítanak. Az export kismértékben csökkent, a belföldi értékesítés viszont emelkedett tavaly.    

A cégvezető szerint a jövőben egyre nagyobb lesz az igény belföldön és külföldön is a magas feldolgozottságú, prémium kategóriás, úgynevezett kényelmi termékek iránt, a vállalat pedig megpróbál megfelelni ennek a kihívásnak is.    

Keleti Zsolt hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy évente új termékek tucatjait kísérelnék meg piacra dobni, továbbra is meghatározó marad termelésükben a baromfihúsból készített sonka és a virsli - utóbbiból itthon piacvezetők. A jelenlegi, évi 9 ezer tonna kapacitás megtartása mellett olyan új termékekben gondolkodnak, mint például a nemrég bevezetett poharas kiszerelésű virsli falatkák. Hozzáfűzte, hogy e terméknek olyan pozitív volt a fogadtatása mind a hazai, mind a nemzetközi piacon, hogy rövidesen egy 100 millió forint értékű gépet szereznek be, amely megtöbbszörözi a gyártási kapacitást.    

A vezérigazgató elmondta, hogy a fejlesztéseket ma már saját erőből hajtja végre a sárvári vállalat, míg korábban az angol tulajdonosnak, a Bernard Matthews csoportnak nagy szerepe volt abban, hogy a Sága Foods Zrt. meg tudott erősödni. Az elmúlt három évben azonban már nem volt szükség a tulajdonosi támogatásra, sőt, a cég tőkestruktúráját is sikerült úgy átalakítani, hogy az jobban igazodjon a vállalat jelenlegi méreteihez, a bankok és esetleges más finanszírozók számára is átláthatóbbá váljon.    

A 2006-ban még több mint 2500 embert foglalkoztató Sága Foods Zrt. ma csupán 248 embernek ad munkát Sárváron. A drasztikus létszámcsökkenés oka, hogy a cég megszüntette a veszteséges állattenyésztést, 2013-ban bezárta vágóhídját és a teljes üzemet a húskészítmények gyártására állította át - emlékeztetett a cég vezérigazgatója. Hozzáfűzte: a megmaradt dolgozókat igyekszik megtartani a vállalat, ezért tavaly bérfejlesztési programot indítottak, az eredménynövekedés függvényében három év alatt 20-30 százalékos béremelést terveznek.

Forrás:

http://www.elelmiszer.hu/cikk/athelyezi_a_fokuszt_a_saga_foods?utm_source=newsletter&utm_medium=elelmiszer_online_napi_hirlevel&utm_campaign=16935