Bringaút avatás és jótékonyság a Határon Túrán

Átlépte a magyar-román határt a Határon Túra szombaton Kőbányáról indult mezőnye.

 Hétfő reggel Békéscsabáról indult tovább a csapat az aznapi úti cél felé, immár végig bringaúton, ugyanis uniós forrásból megépült a Békéscsabát Nagyszalontával összekötő turisztikai kerékpárút. Az út Sarkad és Nagyszalonta közötti szakaszát a Határon Túra érkezésével egy időben nyitotta meg Sarkad város polgármestere, Bende Róbert. A hivatalos átadás után a túrázók voltak az első kerékpárosok, aki végig gurulhattak a frissen megépült, 27 kilométer hosszú, három méter széles úton. Az átadást a helyi média kiemelt figyelemmel kísérte, a Sarkad TV egyik operatőrét a túrát kísérő Útvonal-biztosítás Egyesület motorosa szállította néhány kilométeren keresztül.

 

A Túra a kezdetek óta nem csak a határon túli kapcsolatok ápolásáról szól, hanem a jótékonyságról is. A túrázók Nagyszalontára érve a Béke Királynője Gyermekvédelmi Központhoz gurultak, ahol nehéz sorsú nagycsaládosok gyermekeinek adták át tartós élelmiszerekből és édességekből álló csomagot, valamint a három, Magyar Termék védjeggyel ellátott tésztacsomagot. A bringásokat Török László polgármester és Makai István, a Központ vezetője fogadta.

 

Nagyszalonta után Várasfenes felé folytatták útjukat, ahová tizenkét település érintésével, nem sokkal 16 óra után érkeztek meg. Az utolsó három kilométer eléggé megizzasztotta a társaságot, mivel az utat nemrég murvával szórták fel. A 2011-es Korszakváltó Határon Túra alkalmával már tekertek ezen a szakaszon, akkor még döngölt földúton haladtak, ami helyett most köves, technikás terep fogadta a túrázókat. A várasfenesi szállásra érve el is kezdődtek a gumicserék, mivel a következő napokban szinte végig murvás, köves emelkedőkön kell tekerniük. A hétfői, harmadik túranapot 350 megtett kilométerrel zárták, felkészülve lelkiekben a még rájuk váró közel 300 kilométerre és a több mint 5000 méter szintkülönbség teljesítésére.

A keddi úti cél: Aranyos völgye.

 

Forrás: vuelta.hu