Egyre fontosabb a fogyasztóknak a magyar termék

A Magyar Termék védjegyeket használó cégek száma már átlépte a 200-as álomhatárt, a védjegyes termékeké pedig megközelítette az ötezret - nyilatkozta a növekedés.hu-nak Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Hogyan alakult 2021-ben a fogyasztók fogékonysága a hazai termékek iránt?

A kutatások azt mutatják, hogy a vásárlók több mint egyharmada 10 százalékkal többet is hajlandó fizetni egy-egy termékért, ha az Magyarországon készült.

A járvány ideje alatt megugrott azoknak a száma, akiknek fontos, hogy magyar árukat vegyenek. Ezek kiválasztásában pedig a védjegyek segítik leginkább a fogyasztókat.

A magyar eredetet mutató jelölések közül a Magyar Termék tanúsító védjegyeket nevezte meg a legtöbb megkérdezett.

Reprezentatív online felmérésünk szerint a válaszadók 32,2 százaléka több magyar terméket vásárolt 2020-ban, a járvány idején, mint korábban. Ebben az időszakban kiemelkedő volt a fiatal felnőttek (18–29 évesek) elkötelezettsége: közel felük (43,8%) több hazai terméket vásárolt. Ez a tendencia 2021-ben is érvényesült.

Mennyire voltak sikeresek a Magyar Termék Nonprofit Kft. idei kampányai?

Elmondhatom, hogy cégünk történetében 2021-ben folytattuk a legintenzívebb kampánykommunikációt. A tavaszi és őszi országos promóciónk idén is elhozta az aranyérmet a Trade Magazin az „Év legsikeresebb promóciója” versenyéről.

Voltak nagyon sikeres  közösségi Tailor Made nyereményjátékaink a CBA-val, a METRO-val, a PENNY-vel, és a SPAR-ral, valamint  saját szervezésű és finanszírozású webshop promócióink is. Kiválóan teljesített a februári, májusi, augusztusi és decemberi integrált kampányunk is.

2020-2021-ben a partnercégekkel együtt megvalósított #veddahazait tévéreklámok, közterületi hirdetések, óriásplakátok, közösségi médiás aktivitások, üzletlánci akciók, fesztiválmegjelenések és a sajtókommunikáció együttes értéke megközelítette a 300 millió forintot.

Mit tart számon az idei legnagyobb sikerként?

A Magyar Termék védjegyeket használó cégek száma már átlépte a 200-as álomhatárt, a védjegyes termékeké pedig megközelíti az ötezret. Számos – kategóriájában meghatározó – márkával bővültünk, csak néhány közülük: a Soproni klasszikus sörök, a Kométa húskészítményei, a Sió gyümölcslevei vagy a Nógrádi Ropi.

Nagy siker az is, hogy üzletlánci partneri kapcsolataink is sokat fejlődtek, intenzív kampányjelenlétük az egész évet jellemezte, elég csak a  több mint 30 szervezett akcióra utalnom.

Külön öröm, hogy a Covid-járvány kitörése után elindított „Vedd a hazait! Védd a hazait” akció valóságos mozgalommá fejlődött, önálló védjegyként (#veddahazait) is bejegyeztettük. Ebben olyan cégek is részt vehetnek, amelyek nem tartoznak a védjegyhasználóink körébe.

Az meg örömteli ráadás, hogy az együttműködés kedvező tapasztalatainak hatására számos gyártó csatlakozott a Magyar Termék védjegyhasználók köréhez.

Mit vár a 2022-es esztendőtől?

 A Magyar Termék védjegyeket használók körének további bővülésére számítok. A non-food irányt is erősíteni kívánjuk, elsősorban az építőipari cégek bevonásával. További kampányokkal készülünk a hazai termékek népszerűsítésére, közösségünk erejének megmutatására.

(forrás: novekedes.hu)