Ez a közel ezer termék biztosan magyar

Közel kétezer-ötszáz készítményen használják a magyar termék rendeletnek megfelelő jelöléseket, amelyek alapján a vásárlók egyértelmű tájékoztatást kaphatnak az áru származásáról. A fogyasztók megtévesztését eredményező gyártói és kereskedői magatartás miatt tavaly a Gazdasági Versenyhivatal több mint félmilliárd forintnyi büntetést szabott ki.


Eddig 114 társaság csaknem kétezer-ötszáz terméke kapta meg a magyar termék rendeletben megfogalmazott kritériumoknak megfelelő védjegyeket – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Borza Martina. A Magyar Termék Nonprofit Kft. titkára arról számolt be, hogy 950 árucikk használhatja a magyar, 1035 a hazai, 515 pedig a hazai feldolgozású termék elnevezésű védjegyeket. Ezeket nyolcvan százalékban élelmiszer-ipari készítményeken tüntetik fel.

A magyar áruk jelölésére szolgáló rendszerhez önként csatlakozhatnak a gyártók és termelők. A rendeletben meghatározott három megnevezés – magyar, hazai és hazai feldolgozású termék – valamelyikének feltüntetésével a vásárlók egyértelmű tájékoztatást kaphatnak a termék összetevőinek eredetéről, vagyis hogy azok kizárólag belföldről származnak-e, vagy csak részben, esetleg mindössze a feldolgozás történt hazánkban. Az erről szóló jogszabály által adott türelmi határidő tavaly szeptemberben járt le, vagyis ettől az időponttól kezdve büntethetővé váltak azok a cégek, amelyek jogszerűtlenül használják a magyar termékek megjelölésére szolgáló védjegyeket.

A jelölések nem a termékek minőségével kapcsolatban adnak útbaigazítást a vásárlóknak, hanem mindössze a készítmény származási helyéről. Ez utóbbi tény is fontos, hiszen a vásárlók egyre nagyobb számban figyelnek arra, hogy a vásárolt élelmiszer valóban hazai termelők és gyártók terméke legyen. Mind többen ismerik fel ugyanis, hogy ezzel nemcsak a hazai munkahelyeket és termelőket támogatják, hanem – az áru utaztatásának megspórolásával – környezetvédelmi célokat is szolgálhatnak.

Tavaly szeptember óta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által elrendelt célellenőrzés során valamennyi megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatósága helyszíni ellenőrzéseket végez az önkéntes megkülönböztető megjelölések használatával kapcsolatban – válaszolta a lap megkeresésére a hivatal sajtóosztálya.

Forrás: Veddamagyart.inf o

A városházi találkozóról kiadott közlemény szerint Hsziao Csien a megbeszélésen úgy fogalmazott: a kaposvári gyárakban magas színvonalon jó minőségű termékeket állítanak elő, ezért sürgetni fogja, hogy a két cég minél hamarabb, akár hónapokon belül kínai piacra is termelhessen.
A cégek és a kaposvári családok is jól járnak

A polgármester szerint ez hatalmas lehetőség a két cégnek és Kaposvárnak is, hiszen a bővülő piac még több munkahelyet jelent, s ezzel még több kaposvári család megélhetése válhat biztossá – olvasható a közleményben. A városháza közölte azt is, hogy Kaposvár a gazdasági együttműködésen kívül a kultúra és az oktatás területén is szorosabbra fűzné kapcsolatát Kínával. A polgármester ezért kezdeményezte, hogy a nagykövet látogasson el a Kaposvári Egyetemre, valamint egy kínai művészeti csoport fellépését is szívesen fogadná a városban.

Forrás: Veddamagyart.info