Hazai siker: ez az, ami válságban is jó üzlet

Csúcsminőségű termékeinek köszönhetően a néhány éve kezdődött gazdasági válság sem tudta megrengetni a Herendi Porcelánmanufaktúrát.

A válságban is növelte árbevételét, exportját az egyik leghíresebb magyar vállalat, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Az Egyesült Államoktól Japánig hatvan országban ismertek és keresettek alkotásaik, a termékeik minőségüket tekintve világelsők, noha ősi módszerrel állítják őket elő. A több mint 180 éves múltra visszatekintő vállalat legértékesebb része a szürkeállomány, illetve az alkalmazottak és egyben tulajdonosok kézügyessége.

A zrt. vezérigazgatója, Simon Attila a Vasárnapi újságban hangsúlyozta, üzemük nem porcelángyár, hanem nevének megfelelően valódi manufaktúra, ugyanis mind a mai napig kézműves technológiával állítják elő termékeiket.  Azt is elmondta, vállalkozásuk jelenleg a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrája, amelynek négyezer különböző festett mintája és több mint tizenhatezer fehér formája van. Ez azt jelenti, hogy – a formák és minták szorzatából adódóan – hatvannégymillió különböző terméket tud előállítani a társaság, és ezek mellett évente három-négyszáz új termék is születik. A vezérigazgató megjegyezte, hogy saját fenntartású szakképző iskolával is rendelkeznek, amely a szakmunkás utánpótlás bázisa.

Simon Attila a Kossuth Rádió műsorában azt is hangsúlyozta, Herend büszke rá, de soha nem fordul a múltjába, hanem keresi az újat. Az innovációt segíti, hogy folyamatosan figyelemmel követik más cégek munkáját, tapasztalatait, illetve érdeklődnek a piaci szereplők másfajta gondolatai, valamint a XXI. század vállalatvezetési, művészeti irányai iránt.

A vezérigazgató szerint a cég sikeréhez rendkívül fontos, hogy magyar tulajdonban van. A társaság 1993-as privatizációjakor pedig a herendi közösség számára nem volt kérdés, hogy a manufaktúra kizárólag az ő tulajdonukba kerülhet. A dolgozók tulajdoni hányada napjainkban is 75 százalék, a maradék rész pedig állami kézben van, és a tulajdonos-alkalmazottak elképzelhetetlenek tartják, hogy részvényeiket eladják – tette hozzá a Vasárnapi újságban  Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.

 

Forrás: hirado.hu