Hétszázmilliós beruházás a Kometa’99 Zrt.-nél

A kaposvári Kometa'99 Zrt.-nél elkészült a húsminőség javítását szolgáló 700 millió forintos beruházás, amely felerészben pályázati támogatásban részesült - közölte a társaság az MTI-vel.

A közelmúltban már üzembe helyezték a korszerű kábító- és terelőrendszert, amellyel jelentősen csökkenthető az úgynevezett PSE (Pale Soft Exudative) világos színű és nagy léeresztő képességű hús előfordulási aránya - írta közleményében a cég.

A hagyományos kábítási technológiák alkalmazása mellett gyakori volt a PSE hús előfordulása, amelynek tárolása, üzemi vagy konyhatechnológiai feldolgozása során nagy a tömegveszteség. Ez jelentős gazdasági károkat okozott a húst feldolgozó üzemnek.

A hagyományos módon végzett, nem túl kíméletes kábítás állatvédelmi szempontból sem kedvező, mivel felesleges stresszt okoz a vágásra kerülő állatoknak - jegyezték meg.

Az olasz tulajdonban lévő Kometa'99 Zrt. a céginfo adatai szerint tavaly 25 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Az évet közel 153 millió forint veszteséggel, csaknem 12 milliárd forint adóssággal zárta a húsüzem, amely 643 dolgozót foglalkoztatott.

A sertésfeldolgozó üzem honlapján közöltek szerint az árbevétel közel fele exportból származik. A cég legjelentősebb piacai Olaszország, Spanyolország, Dél-Korea, Japán, Németország, a dél-szláv területek és a kelet-európai országok.

A korábbi években is veszteséges cégben a munkahelyek megőrzése érdekében 2013-ban a kaposvári önkormányzat 2 milliárd forint tőkejuttatással résztulajdont vásárolt.

forrás: ÉlelmiszerOnline