Közeledik az 50 forintos tojás
Nem bírnak a takarmány árakkal a gazdák, ezért úgy döntöttek a napokban, ismét 15 százalékkal emelik a tojás árát. Így az darabonként 35-38 forint lesz. Ha a szaktárca nem hoz be hamarosan az árak megfékezésére az országba nagyobb mennyiséget, akkor karácsonyra 50 forintos tojásból kell majd a beiglit sütni - vélik a szakemberek. Évente 300 tojást eszik egy átlag magyar ember.
Az év első felében jellemző, 13 forint körüli önköltség ma már 18 forint, ráadásul sokan további emelkedéstől tartanak.
Földi szerint egyre több magyarországi tojástermelő a tevékenysége felhagyását mérlegeli. A piaci folyamatok alapján csak azok maradnak talpon, akik rendelkeznek földdel, legalább részben maguk termelik meg a takarmánynakvalót és van keverő-berendezésük is. Magyarországon jelenleg mintegy tizenöt nagyobb tojástermelő működik, ezek adják a héjastojás-piac körülbelül 70 százalékát.
A termelés mélyrepülése maga után vonja a fogyasztói árak emelkedését is - mondja Földi, konkrét árat azonban nem említett. Piaci információk szerint akár 50 forintra is emelkedhet a tojás fogyasztói ára; Nyugat-Európában ugyanis már ott tart. Magyarországon jelenleg 30 forint körüli áron lehet csak tojást vásárolni az üzletekben. Ráadásul az árakat a behozatal sem tudja féken tartani, mert míg korábban a tojás bolti forgalmának 20-25 százaléka import volt, jelenleg nem lehet olcsó tojást vásárolni külföldről sem.
A költségekben a takarmány drágulása miatti 25-30 százalékos növekedés legalább 50-60 százalékos fogyasztóiár-növekedést okoz, a kukorica-betakarítás pedig még nem fejeződött be, de már annak ára is 55 ezer forint körül van tonnánként. A termelői árak a fogyasztói áraknak legfeljebb a felét teszik ki, a többi a csomagolás, szállítás - mondja Thury Attila, a MoháCsibe Kft. ügyvezetője, a Magyar Tojásszövetség elnöke. Véleménye szerint kormányzati segítség - főként az áfa csökkentése - nélkül a további tojásár-emelkedés elkerülhetetlen.
Origo.hu