Megünnepelték a „MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft. tizedik születésnapját

A kerek évfordulót ünnepi hangvételű, elegáns születésnapi gálaest keretében tartotta meg a nonprofit szervezet.

Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a "MAGYAR TERMÉK" Nonprofit Kft. A szervezet 13 cég összefogásával indult, mára több mint 150 vállalat csatlakozott. Az elmúlt évtizedben hosszú utat tettek meg, mára a Magyar Termék védjegyet a fogyasztók több mint 90%-a ismeri, és közel 85%-uk hitelesnek is tartja azt. Elmondható tehát, hogy az elképzelés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.

A kerek évfordulót ünnepi hangvételű, elegáns születésnapi gálaest keretében tartotta meg a nonprofit szervezet, melynek a Radnóti Miklós Művelődési Központ MagyaRock Hírességek Csarnoka adott otthont, s amelynek fővédnöke Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt.

A rendezvényt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a kormány és a Földművelésügyi Minisztérium elkötelezett a minőségi magyar termékek, élelmiszerek arányának növelése mellett! Ezen cél eléréséhez összefogásra, együtt dolgozásra van szükség, de tudomásul kell vennünk, hogy a „végső szót” a vásárló mondja ki! Mindannyiunk érdeke, hogy az előttünk álló időszakban átláthatóbb legyen a védjegyek rendszere. Ne csak a feldolgozók, hanem a termelők és a vásárlók is könnyebben igazodjanak el e téren. Ez azért is fontos, mert növelni szeretnénk a magyar termékek, magyar élelmiszerek arányát a piacon, a boltok polcain!

A megnyitó után Benedek Eszter, a ”MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, akik között a folyamatosan bővülő védjegyhasználói kör képviselőin túl szakmai szervezetek és üzleti partnerek is jelen voltak. Az ügyvezető előadását az elmúlt 10 mérföldköveinek összefoglalásával kezdte: a Magyar Termék logó 2004-es megalkotásától kezdve egészen odáig, hogy mára a tanúsító védjegyek népszerűsége kimagasló az eredetet jelölő logók között, a vásárló bízik bennük, hiteles a partnerek és a fogyasztók számára is.

A megnyitó után Benedek Eszter, a ”MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, akik között a folyamatosan bővülő védjegyhasználói kör képviselőin túl szakmai szervezetek és üzleti partnerek is jelen voltak. Az ügyvezető előadását az elmúlt 10 mérföldköveinek összefoglalásával kezdte: a Magyar Termék logó 2004-es megalkotásától kezdve egészen odáig, hogy mára a tanúsító védjegyek népszerűsége kimagasló az eredetet jelölő logók között, a vásárló bízik bennük, hiteles a partnerek és a fogyasztók számára is.

A folyamatos növekedésnek köszönhetően jelenleg több mint 150 vállalkozás közel 4000 terméke viseli a megkülönböztető jelölések valamelyikét. A védjegyhasználó cégek 30.300 főt alkalmaznak és árbevételük összesen 1.574 MRD forint. Ez az erő lehetőséget teremt arra, hogy sikeres közösségi aktivitások kerüljenek megvalósításra. Jelenleg is fut és decemberig tart az 5. "Nyerő hazai termékek" nevű országos nyereményjáték, melyben több mint 100 védjegyes termék vesz részt. 2016-ban új arculat és szlogen került bevezetésre: "KEZEDBEN A JÖVŐ", célzott kampányok indultak a fiatal generáció edukációjára. Az év zárásaként pedig egy izgalmas és lendületes új kampányfilm is készül, mely hangsúlyos szerepet kap a 2017-es fogyasztói kommunikációban. A korábbiakon felül tervezik éves marketing stratégia kialakítását, melyben a "magyar termék" brand üzenet kiemelt figyelmet kap, az üzletláncokkal és szakmai szervezetekkel még erősebb együttműködések kialakítása a közös kommunikáció terén is, központi szervezésű és finanszírozású nyereményjátékok, melyek elérhető teszik mindenki számára a közösségi megjelenést. Mindez azon cél érdekében, hogy a magyar vásárló keresse, és büszkén válassza a védjegyekkel ellátott hazai termékeket!Az előadás után az elmúlt 10 évben nyújtott munkájukért elismerésül díjat adtak át 11 partnernek, megköszönve ezzel kitartó és lelkes munkájukat, mely elengedhetetlen volt az eddig elért sikerekhez.Erő és közösség - hol tart most a „MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft.?

Díjazottak: Pavlova Olga és Beláz Krisztián – Detki Keksz Kft., Avramucz Attila – Univer Product Zrt., Bajomi Gergely – Bábolna Bio Kft., Bodrogai Ferenc – alapító-elnök, Deák Csaba – Omega Bázis Kft., Kecskeméti Attila – korábbi ügyvezető, felügyelő bizottsági elnök, Kovács Krisztián – Sofidel Hungary Kft., Rácz Richárd – Freesia Hungary Kft., Sajcz László – Mary-Ker Pasta Kft., Tatár Antal – Tatár Pékség Kft..

Az állófogadás és a születésnapi torta felvágása után a vendégek a Gyöngyhajú lány balladája című musicelt tekinthették meg az EXPERIDANCE előadásában.

Forrás: ÉlelmiszerOnline