Megyei díj a munkánkért

A megyeházán pénteken (június 26) átadták a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Díjakat. Czunyiné dr. Bertalan államtitkár, országgyűlési képviselő megjelenteket köszöntve elmondta, hogy 2004 óta minden évben átadják az elismeréseket. A díjat a megyei kereskedelmi és iparkamara alapította, majd később a megyei önkormányzat intézményesítette az elismerést.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy az elmúlt évtized során díjakat kapó vállalkozók azóta folyamatosan igazolják, hogy jó döntéseket hozott az önkormányzat és a szakmai zsűri. A különdíjjal kapcsolatban – amelyet a Magyar Termék Nonprofit Kft. kapott – azt hangsúlyozta, hogy még jobban kell támogatni a hazait, a helyit, hiszen ezzel még több munkahely jön létre.

A fejlesztési tervek 2012 óta készülnek, amelyek legfontosabb célja, hogy a megyének jutó 25,9 milliárd forint illetve a Tatabányához kerülő 13,7 milliárdos támogatás a lehető leghobb helyekre kerüljön. A következő időszak feladata a projektek előkészítése és azok menedzselése, továbbra is összehangoltan a gazdasági érdekvédelmi szervezetekkel.

Csepreghy Nándor fejlesztési kommunikációért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a vállalatoknak meg kell látniuk a különböző lehetőségeket, hogy egyre több szállal kapcsolódhassanak a világpiachoz. Értelmesen kell felhasználnia hazánknak a mintegy 12 ezer milliárd forintos európai uniós támogatást 2020-ig. Az alapelv, hogy a jövőben több pénz jusson a cégeknek, ugyanakkor kevesebbet költsön az állam. Hogy a magyar ötletekből minden területen kiváló, piacképes termékek szülessenek, abban kulcskérdés az innováció. Az erre szán támogatás az előző ciklus 250 milliárd forintjáról 750 milliárdra emelkedik.

A díjak átadása után, az ünnepség végén - amelyen részt vett dr. Völner Pál megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott, valamint a gazdasági érdekvédelmi szervezetek vezetői és több polgármester is - Zoltai Dániel, a megyei kereskedelmi és iparkamara titkára mondott pohárköszöntőt.

Ők voltak a legjobbak 2014-ben

A Komárom-Esztergom megye vállalkozója kitüntető címet a szakmai zsűri javaslata és a megyei közgyűlés döntése alapján Laczó István tatabányai egyéni vállalkozó (vendéglátás) kapta.

A megye agrárvállalkoása: Gyermelyi Zrt. A 2014-es év innovációs vállalkozása a tatai Fogaskerékgyár Kft.

A megye beruházója kitüntető címet megosztva a komáromi Lászlópack Kft.-nek és a Lábatlani Vasbetonipari Zrt-nek ítélték oda. kapja.

Szintén megosztva a megye kis- és középvállalkozása a tatabányai Partner Mérnöki Iroda Kft. és a tokod-ebszőnybányai Mitter és Társa Kft. lett. Új kategória a megye kézművese, elsőként a tatabányai Rabóczky Szolgáltató Kft. érdemelte ki.

A megyei közgyűlés – a szakmai zsűri javaslata alapján - különdíjban részesítette a Magyar Termék Nonprofit Kft.-t. Érdekesség, hogy az idén kizárólag magyar tulajdonú cégak kaptak bronzplakettet és elismerő oklevelet.

Forrás: www.minalunk.hu