Merre mozdul a tojás ára?

Az áfaváltozás következtében csökkent a tojás ára a boltokban. Ugyanakkor arról hallani, hogy hamarosan drágul. Hogyan alakul piac? Erről kérdeztük Kollár Csabát, a lajosmizsei Mizsetáp Kft. ügyvezető igazgatóját, a Magyar Termék védjeggyel ellátott Hírös Tojás márkanév tulajdonosát.

A tojástermelő cég tulajdonosa elmondta, hogy a kormány több szempontból is jó döntést hozott. A vásárló számos magas biológiai értékű alapélelmiszerhez lényegesen olcsóbban juthat hozzá, mint tavaly. Ebbe a sorba tartozik a tojás, a nyers tej és a baromfihús.

 

Kollár Csaba

Az intézkedés más területekre is komoly pozitív hatással van. Az  adócsökkentésnek köszönhetően a feketegazdaság jelentős szegmense megszűnik. Az áfacsalást ugyanis az 5 százalékos „haszon” miatt nem érdemes művelni. (A tojásos szakmában azt beszélik, hogy a korábbi 27 százalék áfából 7–8 százalék ment a különböző szállítási és más járulékos – adócsalási, élelmiszerhamisítási – költségekre, 10 százalékot az adócsaló rakott zsebre, a maradék összeggel pedig lenyomták a tojás árát a piacon, hogy jól pörögjön az üzlet.) Kollár Csaba álláspontja szerint, akik nem viselnek közterheket évek óta (ezzel ellensúlyozva a drága termelésüket), ma abban érdekeltek, hogy a tojás régi bruttó ára fennmaradjon. Ezt látni most tipikusan a kispiacokon, ahol ma jóval drágább a tojás mint a boltokban.

Az is probléma, hogy a hazai fogyasztás 25–30 százaléka importból érkezik. Sok esetben dömping áron hozzák külföldről, onnan ahol épp túltermelés van, s amely jellemzően gyenge minőségű termék vagy épp már le is járt a szavatossági ideje. Vagy pedig feketén jött be, azaz az élelmiszer hatóság szeme elé sem került a termék, és nem is fizették be behozatalkor utána az áfát. Az eladáskor viszont az árát már áfával növelten szedték be (amit meg nem fizetnek be az adóhivatalnak), s ilyenkor igen gyakran át is „nemesítették” a terméket magyarrá. Kollár Csaba azt javasolja, hogy védjegyes, s ezáltal nem csak hatósági ellenőrzéssel bíró, hanem garantáltan magyar és minőségi termékeket vegyenek a fogyasztók, mint a Magyar Termék védjeggyel, vagy a Koronás Tojás védjeggyel bíró tojások. Ma ezek már szinte minden magára adó boltban megvásárolhatók.

A cégvezető a piaci helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy a kiskereskedelmi láncok reklámozzák az árcsökkentést. Ennek hatására az emberek több tojást vásárolnak mint korábban, azaz nőtt idehaza a kereslet. A hazai helyzettől függetlenül a kereslet Európa-szerte jelenleg nagyobb, mint a kínálat. Ezeknek árfelhajtó hatása van, mely nagyobb lehet, mint amennyi az áfacsökkenés mértéke. Azaz 22 százalékkal csökkent az ár az áfa miatt, de erre rátevődhet akár egy 30–50 százalékos áremelés is időlegesen. Ez azonban nem marad így örökké a termelői árak előbb-utóbb helyre állnak.

Forrás: BAON