Növelte bevételét és nyereségét a Cerbona tavaly
Növelte bevételét és nyereségét a Cerbona Élelmiszeripari Kft. tavaly, bevétele több mint 3,4 milliárd forint, adózás előtti eredménye pedig 251 millió forint volt – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a magyar tulajdonban lévő cég a 2015-ös 3,2 milliárdról tavaly 3,4 milliárdra tudta emelni a forgalmát, és 214 millióról 251 millió forintra az adózás előtti eredményét, miközben jelentős termékfejlesztést és gyártóberuházást is végrehajtott. Az idei tervekben az árbevétel 10 százalékos növelése, valamint a profit további emelése szerepel.
A 130 embert foglalkoztató társaság 2016-ban lépett piacra gluténmentes müzlijeivel és müzliszeleteivel, a termékek pedig olyan sikeresnek bizonyultak, hogy új gyártósort telepítenek előállításukra. A kétszázmillió forintos beruházásnak köszönhetően a székesfehérvári üzemben júliustól egy új gépsoron készülnek a gluténmentes müzliszeletek. A cég a beruházáshoz uniós támogatásra is pályázott.
A folyamatosan fejlesztő Cerbona egy másik, szintén lendületesen növekvő piacon is igyekszik megvetni a lábát. Augusztusban megjelennek energiaszeleteik, amelyekkel új vásárlókat is meg akarnak nyerni.
Miközben a belföldi élelmiszerpiacon tartósan az átlag fölött nő a müzlik, müzliszeletek és gabonapelyhek forgalma, a cég külföldön is terjeszkedik. A társaság exportja kétmillió euró, amelyet szintén növelni kívánnak: különösen a balti országokban, a balkáni államokban, Romániában és Lengyelországban látnak jó piaci lehetőségeket.
(Forrás: Trade Magazin)