Összefogással küzd a piacért a magyar bútoripar
Az üzletek kínálatát figyelve időnként úgy tűnhet, sok más iparág mellett a magyar bútoripar is csatát vesztett, áldozatául esett az úgynevezett piaci versenynek: megszűnt, felszámoltatott. Szerencsére ezúttal tévedünk – csak éppen nem tudunk róla, Mint ahogy sokszor arról sem, hogy a megvásárolt bútor magyar termék. A hazai bútor sikere érdekében hét magyar cég lépett szövetségre, és együttműködésük első lépéseként közös bemutatótermet nyitottak Budapesten. Méghozzá úgy, hogy sikerük még a nyitás előtt bebizonyosodott: vidéki kereskedők jelezték, hogy szívesen csatlakoznak a még meg sem született hálózathoz.
Itthon a szakmai tudás és az alapanyag is rendelkezésre áll – Magyarország területének 15 százaléka erdő, és elég jó színvonalon folyik az erdőgazdálkodás -, a technológiát importból lehet beszerezni. Itthon ugyanis nincs olyan mértékadó gépgyártó cég, amely a bútoripart kiszolgálná. Jól állunk viszont a tudással és az ötletgazdagsággal: a magyar tervezők nagyon jó színvonalon dolgoznak, nem egy magyar tervezőnek külföldön is sikeresen futó terméke van. A képzési rendszer a felsőoktatásban nagyon jó, gyakorlatias, évek óta az ipar együttműködik a képző szervezetekkel és a diákok járnak a gyárakba tanulni, gyakorlatot végezni – sorolja az elnök.
A szakma múltja is előnyt jelent. „Ma azt mondja a dizájn-gyakorlat, hogy tulajdonképpen nem is kellene mást tennünk, mint a negyvenes-ötvenes évek sikertermékeit újra feldolgozni, a mai életmódnak, a mai életvitelnek megfelelően modernizálni, egy picit retrosítani, és sikertermékekre számíthatunk” - fogalmazott Wilheim Gábor.
Termelésben, technológiában, a kész termékben ugyanazt a szintet meg tudjuk ütni, mint a nyugat-európai gyártók. Amiben jobbak vagyunk, az még mindig a találékonyságunk, a rugalmasságunk, a kis szériák, és az a színvonal, amit nyújtanak – ez teszi versenyképessé a magyar bútort a szakember szerint. Erre akarja felhívni a hazai vásárlók figyelmét az a hét magyar cég, amely most együttműködésbe kezdett. Ezek a kis és közepes vállalkozások egyenként nem tudnának a marketing-keretükből olyan reklámot megfizetni, amely piaci előnyhöz juttatná őket. Az összefogás ezt teszi lehetővé.
A Budapesten megnyitott bemutatóterem máris sikeres - sorbanállás alakult ki – mondja a bútoripari szövetség elnöke, aki bízik abban, hogy a következő években a magyar bútorgalériák száma nőni fog. A szövetség nyitott a határon túli szakemberek, vállalakozások felé is.
Forrás:
MR1 - Kossuth