Többségünk támogatja a boltok vasárnapi nyitva tartását

A magyarok 37 százaléka ellenzi az üzletek, bevásárlóközpontok vasárnapi nyitva tartását, miközben 58 százalék nem értene egyet azzal, ha az üzletek, bevásárlóközpontok számára megtiltanák, hogy ekkor is nyitva tartsanak - derül ki a Median felméréséből.

Ez a vélemény elsősorban a bevásárlási szokásokkal függ össze, márpedig az emberek 83 százaléka szokott legalábbis alkalmanként vásárolni valamit vasárnap is, sőt egyhatoduk általában ekkorra időzíti a nagyobb vásárlásokat.

Azok közül, akiknek a szokásait egyáltalán nem érintené a nyitva tartás megtiltása, a többség (73 százalék) egyetértene a korlátozással. Az alkalmi vasárnapi vásárlók körében azonban már csak 27 százalék ez az arány, igaz, csaknem minden tizedik (8 százalék) válaszadó még azok közül is támogatja a vasárnapi zárva tartás kötelezővé tételét, akik egyébként éppen ekkor szokták bonyolítani a nagybevásárlást.


Az "elvi" állásfoglalás elsősorban a szokásokhoz igazodik, ha ettől eltekintünk, a különféle társadalmi-demográfiai tényezők közül csupán a vallásossággal és a családnagysággal van összefüggés: minél nagyobb a család, illetve minél inkább szekularizált (pontosabban ha minél kevésbé kötődik az egyházi szertartásossághoz), annál kisebb a korlátozással egyetértők aránya.

A vasárnapi vásárlás szokásának háttere lényegesen összetettebb, ebben önmagában véve (a más tényezőkkel való összefüggésektől eltekintve) is szerepet játszik az életkor, az iskolai végzettség, a lakóhely, a vallásosság és az, hogy van-e gyerek a családban.

Forrás: Menedzsment Fórum