Menü

TOP 50 FMCG Szakember: Bodrogai Ferenc

Hiánypótló összeállítást készített a Professional Publishing Hungary kiadó szaklapja, az Élelmiszer. Az "FMCG TOP 50 Szakember" kiadvány a hazai FMCG (Fast-moving consumer goods), azaz a gyorsan forgó, napi fogyasztási cikkek piacára hatással bíró 50 személy névsorát mutatja be. Az Élelmiszer Online-on most naponta "megismerkedhet" két szakemberrel. Ma Bodrogai Ferenccel, a Forest-Papír Kft. ügyvezetőjével folytatjuk.

 

A Forest-Papír egyik alapítója, tulajdonosa, és ügyvezetője. A dunaújvárosi Papíripari Technikum elvégzése után a budapesti Könnyűipari Főiskolán szerzett mérnöki diplomát 1980-ban, majd a Piszke Papír Rt.-nél végigjárta a teljes üzemi ranglétrát. Gépkezelőként kezdte, és kereskedelmi vezető volt, amikor a céget 1994-ben privatizálták. Még ebben az évben három kollégájával, minimális indítótőkével megalapította Forest-Papírt. Hitel nélkül, a bevételeket visszaforgatva fejlődött a cég, amely hamar ráállt a saját gyártásra, 2008 után pedig regionális szereplő lett. A magyar piacon jelenleg közel 30 százalékos részesedéssel rendelkezik, éves árbevétele 2013-ban 9,5 milliárd forint volt. A 11 tagúvá nőtt cégcsoport mintegy 300 embert foglalkoztat. Tulajdonos-ügyvezetőként húsz év alatt közel 10 milliárd forint éves forgalmú céggé fejlesztette a vállalkozását. Az emberséget értékeli és keresi leginkább, kiemelten fontos számára a jó munkahelyi légkör, ahol igyekszik olyan kollégákkal körülvenni magát, akik értik a cég működését, akik minden nap valami újat akarnak hozzátenni a vállalathoz. Fontos számára a minőségi és egészséges táplálkozás, amiért nap, mint nap tesz is a Funkcionális Élelmiszerlánc Terméktanács vezetőjeként. Elsőrendűnek tartja a család összetartó erejét, a hagyományok ápolását, szabadidejében szívesen horgászik.

Forrás: ÉlelmiszerOnline