SPAR Magyarország Kft.
A gyártócégek szavazatai alapján a SPAR Magyarország Kft. nyerte az első alkalommal kiírt Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, amelyet a szakma legnagyobb rendezvényén a tapolcai Business Days-en adott át Farkas Sándor, az agrártárca miniszterhelyettese.
A gyártók értékelése szerint:
- SPAR Magyarország került az első helyre, így Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató vehette át első alkalommal a díjat, Karsay Judit keramikus erre az alkalomra készített egyedi Madárka (Birdy) figuráját.
- a második helyezettnek járó elismerést Balázs Ildikó, az Auchan Retail Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója vette át,
- a harmadiknak járó oklevelet pedig Stephane Marin, a Metro Kereskedelmi Kft. beszerzési igazgatója.
Farkas Sándor a díjátadó ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdasági termelésben meglévő mintegy 40 százalékos tartalék kiaknázható lenne, ha "az üzleti szemléletet a termelői oldalhoz közelítenék", azaz kihasználnák a piaci szereplők közötti együttműködés lehetőségét, valamint jobban megjelenne a gazdálkodásban a digitalizáció, a robotika és a precíziós gazdálkodás. Ennek eredményeként mintegy 25-30 millió ember számára lenne képes élelmiszert termelni a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar, szemben a mai 15 millióval.
Benedek Eszter, A Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Nagy István agrárminiszter fővédnökségével a díjat azért hozták létre, hogy elismerjék azoknak az üzletláncoknak a munkáját, amelyek aktívan segítik a magyar termékek piacra jutását. Egyben ösztönözni is szeretnék a kereskedelmi hálózatokat arra, hogy aktívabban támogassák a Magyar Termék védjegyes áruk értékesítését. Az értékelésre azokat kérték fel, akik a legjobban meg tudják ítélni, melyik üzletlánc segítette leginkább a védjegyes áruk eladását. A védjegyhasználók saját tapasztalataik alapján, ugyanakkor objektív kritériumokat pontozva mondtak véleményt a láncokról.
A szavazás eredménye is azt mutatta, hogy van mit díjazni, a gyártók magas pontszámokat adtak, és szoros volt a verseny a kereskedelmi láncok között, a dobogóról ezúttal lemarad hálózatok is csupán néhány ponttal kaptak kevesebbet, mint a díjazottak – értékelte az eredményeket Benedek Eszter.
Hermann Zsuzsanna, a Trade Magazin főszerkesztője a díjátadón hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja, hogy a kereskedelmi láncok ezzel a díjjal is visszajelzést kapjanak a magyar termékek értékesítését támogató tevékenységükről, a gyártók által példaértékűnek ítélt gyakorlatukról. A Trade Magazin, amely 2018-tól maga is Magyar Termék védjegyhasználó, több díjat is működtet, és a főszerkesztő szerint ezek népszerűsége azt jelzi, hogy vásárlók ítélete mellett a szakma véleményére is szükségük van az FMCG-piac szereplőinek.