5 éves születésnapi rendezvény
Budapest, Rubin Hotel****, 2011. november 10.
Idén ünnepli fennállásának 5. évfordulóját a Magyar Termék Nonprofit Kft. Az alapításkor 13 cég összefogásával alakult, mára több mint 30 vállalat csatlakozott.
Magyar termék védjegyes szülinapi torta
Az évfordulós rendezvényen Kecskeméti Attila, Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője, köszöntőjében a magyar termék választásának gazdaságélénkítő erejét hangsúlyozta. Ismertette továbbá a 2012-es szakmai támogatású programot, a dél-dunántúli gazdaság-élénkítő mintaprojektet, mely a Magyar Turizmus Zrt. Dél –Dunántúli Turisztikai Régiójával összefogásban készül.
Emellett kiemelte azon tagvállalatok munkatársait, akik a Nonprofit Kft. 5 éves fennállása óta a legtöbbet tették a Magyar Termék elismertetésének érdekében. A köszöntőt követően dr. Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem rektora beszélt a gazdaságpolitikai lehetőségekről a helyi gazdaság és belső piacok fejlesztése érdekében. Majd dr. Czene Zsolt, Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztályának főosztályvezetője ismertette a Vidékfejlesztési stratégiát. A Tesco kommunikációs igazgatója, Iglódi-Csató Judit és Pálinkás Zsolt, beszerzési igazgató „A multi esete a kisvállalkozókkal, avagy a Tesco Regionális Beszállítói Fórumait” mutatta be. Végül Hegyi Zsuzsanna, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője ismertette a köszöntőben már említett mintaprojekt részleteit. A rendezvény zárásaként átadták a Magyar Termék tanúsító védjegy használatáról szóló okleveleket.