HAZAI SZÉPSÉGEK, HAZAI ÉRTÉKEK
A Magyar Termék Nonprofit Kft. a Rossmann Magyarország Kft. közreműködésével olyan üzleti délutánt szervezett, ahol bemutatkoztak a hazai szépségmárkák.
A szakmai beszámolók és izgalmas kerekasztal-beszélgetés mellett professzionális szakemberek javaslatai és tanácsai által ismerhettük meg, hogy milyen a számunkra ideális smink, ruha és szín – azaz miben áll a tökéletes megjelenés titka.
A női értékek és a női esélyegyenlőség iránt elkötelezett szervezetekként szeretnénk a hazai szépségipar kiváló szereplőinek láthatóságát és általános ismertségét a kommunikáció eszközeivel, valamint a Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Rossmann Magyarország Kft. mögött álló reputáció, illetve marketing és sales támogatás erejével is növelni.
Hiszünk abban, hogy hazai innováció keretében, hazai szellemi tőkével, hazai gyártásban is világszínvonalú termékek állíthatók elő. Továbbá hiszünk a tudásmegosztásban és a közös marketing erejében, amely sikeresebbé teheti a magyar cégeket.
Bízunk abban, hogy a „Női Szeparé” vezetői klub égisze alatt megvalósuló rendezvényünk csupán az első lépése lesz egy olyan összefogásnak, amelyben további közösségi aktivitások segítségével a résztvevő partnerek sokszoros kommunikációs értékkel gazdagodhatnak.
Magyar Termék Nonprofit Kft. és Rossmann Magyarország Kft.