MAGYAR KINCSEK PROGRAMSOROZATUNK 19. ÁLLOMÁSA
Ezúttal Tata és környéke adott otthont egy különleges, élményalapú szakmai napnak, amelynek központi dramaturgiai ívét az Esterházy-örökség adta. Volt egy nap, amikor a történelem nem vitrinek mögött állt, hanem egyszerűen mellénk szegődött.
A program első állomása a Majki Kamalduli Remeteség és Esterházy-kastély volt. Már az érkezéskor különleges hangulat fogadott bennünket a parkolóban, hiszen megismerkedhettünk a Csákvári Esterházy Móric Általános Iskola pályázatával, amely Esterházy Móric miniszterelnökségéhez kapcsolódott. A diákok által készített korabeli újságokat lapozva a történelem hirtelen egészen közelinek tűnt. Innen sétáltunk a remeteség falai felé, a csend közben szépen lassan bennünk is lelassította a hétköznapokat.
A különleges atmoszférájú Majki Remeteségben Esterházy Márton személyes jelenléte és történetei egészen más fényt adtak a helyszínnek, mintha a múlt nem mesélve, hanem velünk együtt sétálva lett volna jelen❤️. Emlékezetes pillanat volt, amikor a 13-as cellaháznál részlet hangzott el Esterházy Péter Harmonia Caelestis című művéből, éppen azon a helyen, ahol az író nagymamája egykor élt. Az ilyen pillanatok nemcsak hatnak, hanem meg is maradnak.
Majkról Tatára érkezve az Esterházy-kastély eleganciája fogadott bennünket, ahol egy welcome frissítő mellett finoman át is vettük a nap ritmusát. Innen kisvonattal folytattuk utunkat, nem sietve, inkább rákészülve arra, ami még ránk várt. A Fényes Tanösvény pallósorain sétálva egy másik világ nyílt meg: víz, fény, csend, és az a ritka érzés, amikor az ember tényleg kiszakad a hétköznapokból, és már nem az idő számít, hanem az, amit éppen lát és érez. A nap pezsgése szó szerint az Esterházy Pezsgőgyárban ért új szintre. A manufaktúra falai között nemcsak a pezsgőkészítés világába pillanthattunk be, hanem abba is, milyen gyorsan oldódik fel minden távolság egy-egy jól időzített koccintásnál. Az estét a Platán Bisztróban zártuk, ahol a Michelin Guide Bib Gourmand által elismert fogások mellett már nemcsak az ízek, hanem a beszélgetések is főszerepet kaptak.
Külön köszönet a kastélyprogram támogató házigazdáinak: Esterházy Mártonnak és feleségének, Esterházy–Gyarmati Dórának.
