VÉDJEGYHASZNÁLÓI IGÉNYFELMÉRÉS

A Magyar Termék márciusban a védjegyhasználói között felmérést készített, hogyan értékelik a jelenlegi pandémia helyzetet, hogyan érinti ez cégeiket.

30 védjegyhasználó partnerünk küldte vissza a kérdésekre a válaszaikat.

Összességében elmondható, hogy a Magyar Termék védjegyhasználók optimisták a helyzetet illetően, a kérdőív kitöltésekor már szinte mindannyian felkészültek a járványhelyzet okozta gyártási-technológiai váltásokra, a fogyasztói- kereskedői igényeket ki tudják elégíteni.

A cégek nagyobb része úgy érzi:

A márkaépítés fontos ebben az időszakban is, az online kommunikáció szerepe felértékelődött, a fogyasztó szolidáris okokból is a magyar termék felé fordul. 

A Magyar Termék ezért elindította a Vedd a hazait! Védd a hazait! kampányát annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos most egymás segítése, a hazai termékek vásárlása. Bővebben >>

 


 

Partner Google ügynökségünk segítségével felmérjük az igényeket azok között, akik jelezték, hogy online tréningre jelentkeznének. A válaszok függvényében előkészítjük a megfelelő szintű online képzéseket.

 


 


KNK PR&Médiát javasoljuk, amennyiben a jelenlegi helyzetben PR kommunikációban gondolkodtok. A KNK jelentős FMCG tapasztalattal rendelkezik, havi szinten kezel kríziskommunikációs problémákat, élő sajtókapcsolati hálóval bírnak. Immár 4. éve dolgoznak a Magyar Terméknek és olyan kommunikációs javaslatok kötődnek hozzájuk, mint a Magyar Kincsek partnertalálkozók, az Agóra szakmai konferencia ötlete, de aktívan részt vettek a Kiváló Termék rendszerének kialakításában, valamint a Vedd a hazait, védd a hazait! mozgalom elindításában is. Jelentkezzetek nálunk, ha szeretnétek velük felvenni a kapcsolatot.

 


 

A többség szeretné megismerni mások ötleteit, ezért a legjobb példák bemutatására a Magyar Termék online Agóra fórumot szervez májusban.

 


 

A válaszadók többsége a megnövekedett igényeket is zökkenőmentesen vagy kisebb csúszással, de megoldotta.

 


 

Általánosságban elmondható, hogy jelen helyzetben a kereskedelemi akciók nem működnek az amúgy is megnövekedett fogyasztói igények miatt, de ez nagy mértékben a termékkategóriától függ. Több gyártó júniusig a kampányait elhalasztotta.

A közösségi aktivitásokat továbbra is koordinálja a Magyar Termék Kereskedelmi Bizottsági csapata, a Vedd a hazait! kampányhoz már csatlakoztak üzletláncok is. Jelenleg folyik a tavaszi országos promóció és már a nyári aktivitások előkészítése zajlik.

2020-as üzletlánci tervünket a linken találjátok >>

 


 

Az alapanyag kérdés szerencsére legtöbb partnerünknél megoldott. A beszállítókkal és szállítmányozókkal a rendkívüli helyzet miatt gyakoribb a kommunikáció, magasabb készletezés is jellemző, vagy több partner bevonása a stratégiai alapanyagok beszerzésére - ezeknek köszönhetően az ellátás ebben a nehéz helyzetben is a többségnél zavartalanul működik.

A kritikus szektorokban - pl. fertőtlenítőszerek - még inkább felértékelődtek a magyar alapanyagok, csomagolóanyagok, a helyzet tanulólecke: „Nagyon át kell gondolni az ellátási láncokat, a jövőben mindent, amit csak lehet, magyar forrásból kell beszerezni."

 


 

A partnereink nagyobb részénél jelenleg nem mutatkozik logisztikai probléma, vagy belső fuvarozási stratégiával, vagy új szállítmányozók bevonásával kiküszöbölték a megnövekedett forgalmat.

 


 

A Magyarok a Piacon klub tagjaként az alábbi információt kaptuk az ügyeleti központtól:

Amennyiben egy dolgozónál munkavégzés közben betegség tünetei jelentkeznek  (hidegrázás, láz, erős köhögés, egyéb légzőszervi és mellkasi tünetek), a dolgozónak azonnal el kell hagynia a munkahelyét a felettese értesítése mellett, és fel kell vennie a kapcsolatot háziorvosával. Amennyiben erre nincs lehetőség, el kell különíteni egy zárt helyiségben, például egy irodahelyiségben, de legalább 2 méterre a többi embertől és mentőt kell hívni hozzá.

Ezután minden olyan felületet fertőtleníteni kell, amellyel a fertőzött személy érintkezett: például mosdók, ajtó fogantyúk, telefonok, öltözők, gépek, berendezések. A fertőtlenítést virucid hatású fertőtlenítőszerrel kell végezni, betartva a vegyszer felhasználási utasításában foglaltakat.

Amennyiben az üzem egyik dolgozójánál felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, akkor követniük kell a népegészségügyi hatóság utasításait. Azok az emberek, akik nem voltak kontaktusban az újfajta koronavírusban szenvedő beteggel, továbbra is folytathatják a munkavégzést.

 


 

Köszönjük, hogy ilyen sokan részesei vagytok a Hazai Pakk egységcsomagnak. A Ti aktív közreműködésetekkel és adományaitokkal most a Magyar Szervátültetettek Szövetségén keresztül 100 olyan családnak juttatjuk el a csomagot, amelyben egy vagy akár több transzplantált is él.