A fogyasztók 2014-ben a Soós Tésztára szavaztak
Idén harmadszor került sor az Év Terméke megmérettetésre. Száraztészta kategóriában a Soós Tészta Kft. Premio termékcsaládja lett a díjazott.
Idén harmadszor került sor az Év Terméke megmérettetésre. Száraztészta kategóriában a Soós Tészta Kft. Premio termékcsaládja lett a díjazott.
Az elmúlt években számos olyan változás történt a hazai tojáspiacon, ami a fogyasztókat érinti, amelyeknek célja a fogyasztók szélesebb körű tájékoztatása volt. A szakma, a tojástermelők és kereskedők több kérdésben is megosztottak voltak, elsősorban a tojás kilóra vetített árának feltüntetése és egyes védjegyek alkalmazása témájában különböztek jelentősen a szakmai vélemények. Ezekről a kérdésekről készített kutatást a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának egyik végzős hallgatója.
A kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt. élelmiszer-ipari vállalkozás 2013-ban nettó 16,6 milliárd forint rekord árbevételt ért el - közölte Molitórisz Károly vezérigazgató csütörtökön az MTI-vel.
Napjaink tudatos fogyasztójának számos dolog lehet érték egy termék kiválasztásakor: a természetes összetevők, tápértékek, allergének mellett egyre nagyobb figyelem irányul a környezettudatos bio termékekre, nem utolsó sorban arra, hogy a termék honnan származik, hol készült.
Egyre több magyar fogyasztó tartja fontosnak, hogy a gyártók megkülönböztető jelöléssel lássák el a hazai alapanyagokból, Magyarországon készült élelmiszereket. Ezeket a termékeket – gyakran magasabb áruk ellenére – a hazai fogyasztók általában előnyben részesítik vásárlásaik során a külföldi élelmiszerekkel szemben.
16 magyar cég mutatkozott be Dubajban egy élelmiszeripari kiállításon.