A Danone budapesti gyárának kapacitáskihasználtsága olyan kritikusan alacsony, ami hosszú távon már nem tartható fenn, ezért a vállalat szerdán bemutatott terve szerint fokozatosan csökkentenék, 2015 második félévére pedig beszüntetnék a budapesti gyártást.
A védjegyhasználói kör folyamatos bővülésének eredményeként, az összefogás már olyan potenciállal rendelkezik, ahol a közösségi előnyök kiaknázására is egyre nagyobb figyelmet kell fordítani. A civil szervezet meggyőződése, hogy a közös érdek a hosszú távú fennmaradás kulcsa.
Kétmilliárd forintos beruházásban hoz létre ostyaüzemet Rétságon a dunakeszi székhelyű Urbán és Urbán Kft.; az új telephelyen olyan technológiát vezetnek be, amellyel lehetővé válik az egészséges életmódot szolgáló és diabetikus termékek gyártása is - a cég erről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Az elmúlt években számos olyan változás történt a hazai tojáspiacon, ami a fogyasztókat érinti, amelyeknek célja a fogyasztók szélesebb körű tájékoztatása volt. A szakma, a tojástermelők és kereskedők több kérdésben is megosztottak voltak, elsősorban a tojás kilóra vetített árának feltüntetése és egyes védjegyek alkalmazása témájában különböztek jelentősen a szakmai vélemények. Ezekről a kérdésekről készített kutatást a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának egyik végzős hallgatója.