Újabb cégek csatlakoztak a Hungast HAMM programjához
A 2000-ben létrejött Hungast Csoportnak közel 200 ezer fogyasztója van naponta. Ebből 130 ezren a gyermekétkeztetésben, a többiek a munkahelyükön, illetve a szociális ellátóhálózatban veszik igénybe a szolgáltatásait. A cég most kapta meg a Magyar Szolgáltatás védjegyet, az általa elindított HAMM program pedig újabb stratégiai partnerekkel, a Detki Keksszel és a Szobi Italgyártóval bővül.