Eddig a magyar termék jelölés használata nem volt rendeletben szabályozva, egy új tervezet szerint azonban a kormány rögzítené azokat a feltételeket, melyeknek meg kell felelni annak érdekében, hogy az áru megkaphassa a hazai termék címkét.
A most induló belföldi kampány során a Magyar Turizmus Zrt. a belföldi utak kínálta személyes élményeket érzékeltetésére helyezi a hangsúlyt, személyes történetekkel, és a pozitív érzelmi kötődést kívánja erősíteni a magyar lakosságban az ország és a belföldi utazások iránt. Erre utal a „Minden élménnyel több leszel” üzenet is, amely a kampány alapgondolataként újabb magyarországi élményszerzésre sarkallja a lakosságot.
A múlt héten elrendelte a bíróság a Cerbona Zrt. felszámolását, a társaság ennek ellenére egy komolynak tűnő külföldi befektetővel tárgyal. Ha sikerül egyezséget kötni a bankokkal és az egyéb hitelezőkkel, akkor a tevékenység a korábbi profilnak megfelelően, de új cégben folytatódhat tovább, így közel háromszáz munkahely maradhat meg.
Az Élelmiszer szaklap március végén Magyar Termék Reggeli néven kerekasztal-beszélgetést szervezett. A cél az volt, hogy a hazai élelmiszergyártóknak és -forgalmazóknak fórumot teremtsünk a készülő szabályozással kapcsolatos különböző álláspontok megvitatására. Azóta elkészült a tervezet újabb változata, amelyről dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a Gazdasági Rádióban nyilatkozott. A beszélgetésen az Élelmiszer is jelen volt. Az interjú az ott elhangzott beszélgetés alapján készült.
Az üzletek kínálatát figyelve időnként úgy tűnhet, sok más iparág mellett a magyar bútoripar is csatát vesztett, áldozatául esett az úgynevezett piaci versenynek: megszűnt, felszámoltatott. Szerencsére ezúttal tévedünk – csak éppen nem tudunk róla, Mint ahogy sokszor arról sem, hogy a megvásárolt bútor magyar termék. A hazai bútor sikere érdekében hét magyar cég lépett szövetségre, és együttműködésük első lépéseként közös bemutatótermet nyitottak Budapesten. Méghozzá úgy, hogy sikerük még a nyitás előtt bebizonyosodott: vidéki kereskedők jelezték, hogy szívesen csatlakoznak a még meg sem született hálózathoz.
A Hungarikum Szövetség megbízásából a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszéke egy hiánypótló kutatást készített: 12 kereskedelmi lánc kínálatát vizsgálta, abból a célból, hogy felmérje, milyen arányban szerepelnek magyar termékek a hazai kiskereskedelmi láncokban.
Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat
vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az
Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. Ha az "Engedélyezem" feliratú
gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. További információ: Adatkezelési Tájékoztató és Süti Szabályzat